Enyhe 16-os karika, de tényleg csak enyhén. Saját felelőséggél olvasandó fejezet. Várom a komikat. - az előzőhöz pedig nagyon köszönöm a szép szavakat. A végén vár egy apró kis meglepetés;) Ne várjatok nagyot Ł Puszikat ,Bess.
Bella szemszöge
- Rendben! - feleltem s halványan rá mosolyogtam, amikor kezei a derekamra siklottak egy furcsa pillantást küldött felém amitől mindenem remegni kezdett.
- Egyáltalán szeretnéd találkozni velük? - kérdezte közel hajolva hozzám, s homlokon csókolt. Ez már szokássá vált nála, tegnap éjszaka minden percben azt éreztem hogy hűvös ajkai a homlokomra tapadnak.
- Ez nem kérdés, csak félek megváltozott a véleményük rólam. - sóhajtottam lemondóan.
- Ohm, ha ezt most Alice látta, meg fog nyúzni amiért ezt mondtad. - kuncogtak Edward majd komoly hangon folytatta. - Bella, ők csupán miattam hagytak itt egyedül, senkinek sem engedtem hogy ellenkezzen. Még Rosalie is furcsállta a döntésemet és próbálta érvelni amellett hogy maradjunk.
- Tényleg? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Tényleg. - bólintott s várta hogy mit lépek. Mivel nem fordultam felé, tovább beszélt. - Szerelmem, hát nem érted? Még mindig kételkedsz? - halkan felmordult, a teste pedig megfeszült, és elengedte a derekam. - Persze hogy igen. - ezt magának mondta. - Tegnap talán megbocsátottál, de egy nap nem elég rá hogy újra bízz bennem.
- Én mindig bíztam benned Edward, te nem bíztál bennem. - feleltem őszintén s felé fordultam.
- Bella, kérlek kicsit láss belém, s talán megértesz. - suttogta kemény arccal. A szívem hevesen kezdett verni, ezután a kijelentés után.
- Látlak, pont úgy ahogy te akarod! - morogtam. Már teljesen elegem van abból hogy ide térünk vissza, tegnap este eleget bosszantottam magam ezzel, ma semmi kedvem nem volt hozzá. Biztos voltam benne hogy sírás lesz a vége, ugyanis már éreztem ahogy megfeszül az arcom és imádkozni kezdtem magamban hogy ne kezdjek sírni. - Elég ebből. - kértem esdeklő hangon. - Inkább menjünk hozzátok, kérlek.
Edward nem mozdult, eszelős szemekkel nézett velem farkas szemet. Aranybarna szemei, a saját szemem láttára lettek feketék, ekkor a szívem nagyot dobbant. A levegő bennem akadt, mikor Edward ismét közel lépett hozzám. - Vegyél levegőt. - mondta fagyos hangon, s mikor mélyeket szippantottam a Friss levegőből , kapva kaptam az alkalmon. Előre dőltem és megcsókoltam kemény ajkait. Edward nem viszonozta a csókot, csak mikor kelletlenül felnyögtem. Erősen megmarkolta a kezem, úgy hozva magához közelebb. Mindketten felnyögtünk, mikor Edward hozzám préselte magát, a testem égni kezdett, mindenhol. Olyan pontokon is ahol eddig még soha. Még sosem csókolt ilyen hevesen, ekkora szenvedéllyel. Tudtam hogy meg fog állítani, de egyenlőre élveztem a pillanatot. Minden erőmmel azon voltam hogy Edwardot felingereljem. Sosem kívántam még ennyire hogy velem legyen. Azt akartam hogy végre csak az övé legyek. Amikor ajkai elengedték enyémet, sóvárogva nyögtem fel. Mikor azt hittem elenged - tévedtem - ajkai tovább vándoroltak a testemen s azt vettem észre hogy megfog és a mosogató mellé rak, így én kerültem magasabbra. Miközben csókolgatta a nyakam én - az ingével babráltam. Engedelmesen simult hozzám, s ő is vetkeztetni kezdett. Hangos nyögések és sóhajok szakadtak fel mindkettőnkből. Edward kezei a nadrágom csatjával babrált, miközben ajkaim bejárták hideg testének érinthető pontjait.
- Nem... nem lehet... - nyögte végül. A szívem hevesen vert a helyén mikor rádöbbentem, Edward feleszmélt. Vagy tán győzött a benne lévő határ szerető ember. Erősen tapasztottam ajkam az övére, így elhallgattattam, de nem is próbált ellenkezni, csak mikor az ajtó kicsapódott. Mindketten rémülten néztünk össze. Szinte azonnal átvette minden érzésemet a rémület. A szenvedély mélyen megbújt bennem.
Elég furcsa látványt nyújthattunk, félmeztelenül ültem a pulton, egy szál melltartóban és egy félig lehámozott nadrágban. Edward pedig félmeztelenül állt előttem és a nadrág félig meddig lelógott róla. Ha Jake az akkor tudom hogy baj van, ha Charlie az akkor is. Pontosan nem tudtam volna megmondani melyik személy zavart volna leginkább.
Amikor az ajtó irányába fordultam, rémülten bújtam Edward háta mögé aki mintha megkönnyebbült volna. És még csak idegesnek sem tűnt, amikor belépett a hátsó ajtónkon, Alice Cullen az én legjobb barátnőm s Edward testvére.
- Alice. - nyögtem. Mintha éles kés vájt volna lyukat a szívembe. Alice manó formájú szép alakja, rövid fekete haja aranybarna csillogó szemei és mosolygós arca mit sem változott. És tényleg ő volt, tökéletes valójában. Edward lassan öltözködni kezdett én pedig némán követtem ebben őt. Zavarban éreztem magam, és Alice némasága csak jobban zavart.
- Köszönöm, Alice. - suttogta hirtelen Edward, mikor a nadrágját gombolta össze. - Nem tudom mi történt volna ha nem érkezel meg.
- Teljesen elvesztetted a fejed, Edward. - suttogta rossz-állóan Alice. - Magam sem tudom mi történt volna ha nem jövők, vagyis igen ugyanis láttam...
Mintha villany körte lobbant volna az agyamba. Sikerült megértenem miről beszélnek Edwardék, és szégyenemben úgy döntöttem felrohanok a szobámba. Nem tudom miként történhetett ez, de nem is akartam tudni. Rosszat tettem, kihasználtam Edward érzéseit és nem is figyeltem rá hogy szenved ez miatt.
- Bella!- ordították egyszerre. - Isabella. - ekkor két erős kar fondodott körém. Felismertem Edward illatát és rögtön tudtam ki az.
- Bocsáss meg. - nyögte.
- Nem tehetsz róla hogy ezt váltod ki belőlem, bár ne kívánnám annyira a véred, mit amennyire a tested. - mondta s belecsókolt a nyakamba. Hamar engedett el, de rögtön után egy másik kar csimpaszkodott belém. A hasam görcsbe rándult a felismeréstől.
- Ne haragudj hogy magadra hagytunk! - kérte Alice s szorosan magához szorított. - Ígérem hogy soha többet nem halhatok az agyalágyult bátyámra. - szinte ugyanazt mondta amit Edward. És rá sem tudtam haragudni.
Edward szemszöge
Még mindig remegtem a gondolattól hogy árthattam volna Bellának. Majdnem magamévá tettem és nem bántam volna, de éreztem hogy a szörny bennem nem bírta volna bennem. Látván amit ami Alice látott elborzadtam. Bella élettelen testét látva, megörültem és haragot éreztem. Gyenge lennék? Na de ennyire?
Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, mikor Alice karon ragadta Bellát és beszélgetni kezdtek. A fejem zúgott a sok hirtelen információtól - és még mindig az előző "majdnem szex" járt a fejemben. Sosem éreztem még ilyen közel magam ahhoz hogy elveszítsem a fejemet. Mégis, lázas egyetértések közepette jöttem rá mennyire szerettem volna ha ma Bella végre az enyém legyen.
Hirtelen nyúltam a zsebemhez ami persze üres volt, mégis kerestem benne valamit. Nem akartam magára hagyni Bellát, de tudtam hogy van egy feladatom, amit "minden" előtt el kell végeznem. Félve néztem Bella somolygós arcára és boldogan felhorkantottam amikor rájöttem - tán észre se venné ha néhány pillanatra elmennék, én mégis lázas töprengés után fordultam a két csevegőhöz.
- Bella. - néztem meleg csoki barna szemeibe. - Reméled nem bánod ha egy kis dőre magatokra hagylak benneteket. - jégből való szívem hasadt bele a fájdalomba ha arra gondoltam hogy egy percre is magára hagyom.
- Én várok rád. - csengett a bizonytalan válasz. Fejrázások közepette csókoltam arcon majd iszkoltam ki. "Hamarosan vissza jövők!" - gondoltam és már futásban is voltam a Cullen ház felé. Mindenki meglepette kapta fel a fejét amikor beléptem. Azt várták hogy Bellával az oldalamon lépek be, de máshogy lett. Szó se beszéd felrohantam a szobámba és lázasan pakolászni kezdtem.
Minden egyes perccel közelebb éreztem magamhoz a bizonytalan hangot amit Bella hallatott. Sietősen kutattam egy kis fényes tárgy után, melyt évekkel ezelőtt anyám hagyott rám. Elizabeth Mason - a nő aki hosszú évekig gondomat viselte és férfivé tett. Azt a fényes dolog apám ajándéka volt, évekkel a születésem előtt. Egy gyűrű mellyel feleségül kérte az anyámat. És nekem is ez volt a szándékom. Minden fajta emberséges módon magamhoz akartam kötni Bellát. Nem akartam hogy bárki közénk álljon, se Jacob, se a többi korcs. Nem akarok több kihívást a további boldogságos életünkbe, ami Bellával akartam leélni. Biztos voltam benne hogy ebben a pillanatban bármire képes lennék. Még azt is megfontolnám ha Bella rákérdezne a vámpírrá változtatásnak.
Nem sokkal érkezésem után megleltem azt amit szerelmem jeléül Bellának akartam adni. Ezüst gyűrű volt és több kristály csillogót benne. Édesanyám eljegyzési gyűrűjét szánom az én Bellámnak. Azért hogy végleg magamhoz zárhassam.
Miért ne kérhetném meg a kezét? - gondoltam. - Miért ne tehetném meg azt amivel Jacob-ot is távol tarthatom tőle?
Külső {Bess} szemszög
Edward gondolataiba mélyedve állt, kezében az eljegyzési gyürűvel. Ajkai lassan mosolyra huzdtak, mikor gondolatban elhatározta magát. Úgy érezte mindenre képes lenne, ebben a pillanatban. Egyet lépett előre, majd megtorpant és újra elgondolkodott. Valyon tényleg jól teszem amit teszek? - tanakodta gondolatban. A mosoly egy pillanatra eltünt az arcáról aztán megint felragyogott. Fél oldalas mosolya, férfias kiálása ellenére úgy tünt nem teljesen biztos magában.
Eközben, kissé messzeb tőle Bella vidáman kuncogott, barátnöje megjegyzésén - ami az emberi ételekre tér ki - ő persze mint sem sejt arról hogy szerelme min vivodik.
Egyszer csak feltünt neki hogy a férfi, akit mindennél jobban szeret, még mindig nincs a szobában, amin furcsa grimaszt vágott. Ő, Bella, nagyon is tudta hogy még van miért félnie, azt illetően hogy bármikor elhagyhatja. A szíve szurt, a gyomra pedig görcsbe állt a gondolattól hogy esetleg megint csalódnia kéne. Legnagyobb bánatára, Jacob Black arca jelent meg ismét, a gondolatai között. Hevesen megrázta a fejét - abban reménykedve eltünik a mosolygos arc. A napsugaras mosolyú legjobb barát arcképe hajtépően a szívébe markolt. Egyre rosszabul éreztem magát, ezt Alice is észre vette, és nem hagyta szó nélkül.
- Minden rendben, Bella? - csüggetnek tünt a hangja. - Az előbb még minden oké volt, esetleg valami rosszat mondtam?
- Nem dehogy. - válaszolt Bella heves fejrázással. - Edward valyon hol lehet már?
Huncutt fény csillant Alice szemébe, ez még Bellának is feltünt, de szó nélkül hagyta. Végül nem birt a lelkét marcangoló kis ördökkel, s folytott hangon ezt kérdezte:
- Te tudsz valamit, amit én nem?
- Nézz hátra Bella, és akkor meglátod. - csak ennyit válaszolt. Bella egyből hátra fordult, ekkor azonban egyből elvesztette a lendületét. Nem mással mint Edward Cullennel nézett farkas szemet. A mosolygos szemek, és száj őt is mosolyra késztették.
Hirtelen Edward Bella elé lépett, féloldalasan rá mosolygott, s úgy nézett szerelmére mindha menten felakarná falni. Bella előredölt hogy megcsókolhassa őt, Edward pedig nem tiltakozott, pedig gondolataiban már lejátszotta a lány kérést. Bella szíve hevesen kezdett vereni amikor a két szerelmes csókban forrt össze. A levegő ismételten perzselni kezdett közöttük. Végül Edward elhajolt, csakhogy szerelme szemébe nézhessen. A lány arcán enyhe pir jelent meg, ettől Edward felkuncogott majd letérdelt elé. Bella arca megmerevedett, teste kövé vált.
- Isabella Swan. - kezdte nagy sóhajjal a száján Edward. - Szeretlek. Mindig is szerettelek, attól perctől kezve imádlak hogy beléptél a Biologia terembe. És esküszöm hogy örökké szeretni foglak. Hozzám jönnél feleségül?
Bella néhány másodpercig némán bámult maga elé, végül így válaszolt...
Sziasztok! Remélem tetszett, nagyon sajnálom hogy lassan három hete nem jeleztem magamról semmit. De élek, és hamarosan újra Frisselek. Jövőhét kedden két Frissel inditok.
