2.fejezet - Sziklaugrás

 Sziasztok!Itt ismét Bess. Meghoztam a második fejezet-et, ahol már beindulnak az események. Még nincs bétázva, mert a bétám nincs fent MSN-en, de amint fenn lesz elküldöm. Addig is ti hadd olvassátok:) Tündi: jelezted hogy szeretnél egyedi dizit. Szívesen megcsinálom neked, szóval csak annyit kell tenned hogy ehhez a bejegyzéshez megadod az Email címed. Ötleteim már vannak, hozzá és szívesen megosztanám veled. ;) Kissé hosszabb lett ez a fejezet, mint a többi. A fejit kedves öcsémnek ajánlóm, aki egy végzetes baleset után kórházba került, de már jobban van. Szóval Márk-nak.

Edward szemszöge

Száguldani kezdett bennem a féktelen düh, amikor megláttam rézbőrű farkas ellenségemet, Bellát ölelni. A hirtelen jött fájdalomtól először mozdulni sem bírtam, de amikor Bella ismét felém nézett, tudtam itt az ideje távoznom, mégsem akartam. Végül csupán pár méterrel hátrébb álltam meg hogy még véletlenül se vegyen észre a srác aki vele volt. De jól hallani szerettem volna amit mond az indián fiú. A gondolatai alapján, tudtam hasonlót szerettem volna én is. Ő mégis megelőzött. Legnagyobb bánatomra.
A párbeszéd alapján, Bella semleges érzéseket táplált a farkas fiú iránt. Mégis volt valami a hang színében ami a szívembe mart.
- Még mindig Őt szereted? - kérdezte elfojtva fájdalmát, név szerint Jacob Black.
- Örökké tartó szerelemmel. - szerelmem szavai a szívembe hatoltak. Sosem volt rá példa hogy fájdalmat éreztem, most mégis lüktettem a fájdalomtól. - És ez semmit sem fog változni.
- Bella. - szólt kétségbeesetten Jacob. - Ő elment, mert már nem szeretett és talán sosem szeretett. - ez nem igaz. Hazugság, mégis ezekkel a szavakkal hagytam magam mögött összetört kedvesemet.
Nem bírtam tovább hallgatni, biztos voltam benne ha még egy apró szót kihallgatok, nekem vége. Nagy iramba  a házunk felé vettem az irányt. Három dologban lettem hirtelen biztos. Az első: Jacob Black, egykori kedvesem újdonsült udvarlója. Kettő: Rendíthetetlenül szenved miattam. Végül három: Még mindig szeret engem.
Amikor hazaértem Alice nem várt dologgal várt. Biztos voltam benne hogy rossz mert fel s alá járkált, és amikor kérdeztem mi baja nem válaszolt. Végül kirobbantak belőle azok a szavak amik teljesen összeroppantottak.
- Mert te képtelen voltál, Bella elé állni, most mindannyian elveszítjük őt.  Ismét, most viszont véglet. - sírta könnyek nélkül.
- Miről beszélsz, Alice? - dermedtem meg miközben figyeltem ahogy Jasper lágyan magához vonja Alice-t.
- Annyira szeret téged, hogy képes eldobni az életét azért mert te nem vagy mellette. - mondta haragosan, s szerelme mellkasába fészkelte magát. Mondani akartam még valamit, de amikor Alice gondolatai közé néztem megfagytam. Kedvesem, könnyes arccal állt egy sziklatömbön és lefelé bámult az őrjöngő hullámförgetegbe. Erősen marni kezdte valami a szemeimet, de semmi sem jött ki belőlük. Ezt tettem volna, Vele? Ennyire tönkre tettem lelkileg?
- Bella, ne. Könyörgöm. - nyögtem. Az első gondolatom az volt hogy megkeresem, még biztos megtudom állítani.

Bella szemszöge
- Jake... -motyogtam mélyen a szemébe nézve. Várta a válaszom, egyenlőre még a sokk hatása alatt voltam. A tegnap este után komolyan ezt kérdezi? - Szörnyen sajnálom, de nekem ez nem fog menni!

- Még mindig Őt szereted? - kérdeztem félve Jacob. Félve néztem ismét oda ahol két perce még az árnyék állt. Mivel nem láttam semmi furcsát, ismét a barna szemek rabja lettem, amik úgy csillogtak mint ezernyi gyémánt.

- Örökké tartó szerelemmel. - vallottam meg összeszorított fogakkal, miközben lestem Jake vonásait. A szívem vadul döbögött a mellkasomban, és biztos voltam benne hogy ezt ő is hallja.

- Bella. - szólt kétségbeesetten Jacob. - Ő elment, mert már nem szeretett és talán sosem szeretett. - a szívem már a tokomban dobogott, amikor megvetően megráztam a fejemet. Jake reakció meglepő volt, már csak azt vettem észre hogy hozzám hajol és örülten vadul csókolja a szám, ami égni kezdett.  Próbáltam ellökni magamtól, mert a szám forrón égni kezdett és bizsergett. De most nem a szenvedélytől hanem a fájdalomtól. A mellkasának támasztottam a tenyerem és erősen kezdtem eltolni magamtól, nagyra nőtt barátom. Közben sós könnyek kezdték égetni a szemem, ekkor mintha feleszmélt volna Jake és elhajolt. Mikor találkozott a tekintetünk ő bűnbánóan morgott valami, s hátra lépett tőlem.

Ekkor már zokogta, a hiány érzetnek köszönhetően. Érezvén a forró fájdalmat ajkaimon ,rájöttem Edward mennyivel gyengédebben volt velem a múltban. Ha már nem is szeret, tudom hogy régen, én voltam neki a mindene. Talán. Vagy nem.

Szó se beszéd elléptem Jake mellöl, s bevágódtam  az autóba. Egy hosszú pillanatig még néztem őt a visszapillantó tükörben, majd elhajtottam ezzel megkezdve utamat a végzet felé. Megpróbáltam a felejtést, de Jake minden egyes érintése felidézi bennem őt, a gyengédségét, a szeretetét, a hideg érintését. Szerettem volna megpróbálni Jacobbal, és tudom hogy sikerült is volna. De sosem szerettem volna annyira mint Edwardot.

Ideges voltam és zaklatott, nem a haláltól féltem, csupán az ismeretlentől. Vajon ő is ott lesz? Ott lesz ahova megyek? Féltem hogy ismét olyan helyre kerülők ahol egyedül kell lennem. A halál békés, kellemes. Az élet pedig az ahol vagyok, nehéz és fájdalmas. Talán a halál után ismét láthatóm őt. Látni, aranybarna szemeit, bronz barna ,,selymes,, mindenfelé álló haját, és érezhetem a hideg karokat ahogy köré tekerednek.

Vagy csak ez is egy ábránd volna? Pontosan nem tudom, de már gondolkodni sem volt időm, mert időközben az erdő széléhez értem. Mélyeket sóhajtottam mikor kiléptem a hűvös levegőre. Tudtam még időm lenne dili dokihoz menni, s elmesélni neki a problémámat. Viszont tisztában voltam vele hogy mindenek egy vége lehet, dilidokiba zárnak ahol megkergülők, majd meghalok.

- A vége ugyanaz. - makogtam magam elé, majd elindultam oda ahol az életem örökre véget ér.

Elesetten mozogtam a fák között miközben próbáltam nem összeesni, saját testsulyom alatt. Minden mozdulattal, lépéssel egyre nehezebbnek éreztem magam. A sós könnyek ismételten megterítették a szemem, ezzel eltakarva előlem az utat.

" Bella miért csinálod ez velem? " - suttogta egy hang mikor kiléptem a fák közül egy kis sziklára lépve. A szél oly erővel lebbentette meg a hajam, hogy egy pillanatra azt hittem hátra esek. Egy pillanatra furcsa illat kúszott az orromba, s ekkor a bársonyos hang tisztábban szólalt meg. - Bocsáss meg, kedvesem. - a hangra fel sem figyeltem. Tudtam ha megfordulók az illúzió eltűnik.

- Sosem haragudtam rád. - feleltem magam elé. - Nem tehetsz róla hogy nem szeretsz, ez csak is az én hibám.

Mélyeket lélegeztem miközben lenéztem. A tüdőm megtelt oxigénnel, és hideg levegővel. Amikor felidéztem magamban az előző illatot, kisebb borzongás futott végig a gerincem mentén.

Félelemmel teli tekintettel meredtem az őrjöngő hullámok felé. A szívem egyre hevesebben kezdett verni, s éreztem hogy itt van vége.

Már épp készültem a végzetes ugrásra amikor a hang - közvetlenül mögöttem - ismét megszólalt. - Szeretlek, Bella, mindig is szerettelek. És mindig is szeretni foglak. - éreztem a hideg leheletet a nyakamon. Remegve fordultam meg, s néztem szembe az aranybarna szemekkel. Halvány mosolyra gördült az előttem álló félisten vámpír szája, s ekkor hátra léptem. Meg is bántam. Mivel elfogyott a talaj, így leléptem a szikláról és zuhanni kezdtem.

A levegő élesen csípte a testem miközben háttal vártam a becsapódást. Éles sikoly hagyta el a számat amikor magába szippantott a kék ismeretlen. Lüktetett a hátam és az összes testrészem, mind a fájdalomtól sajgott. A levegő hamarosan elfogyott, ekkor automatikusan kinyitottam a számat hogy levegőhöz juthassak. De meg is bántam amikor a tüdőm megtelítődött jéghideg vízzel. Fuldokolva kezdtem kapálózni, de egyre nehezebben ment a mozgás, s sötét foltok kezdtek megjelenni előttem. A testemen egy utolsó remegő hullám futott végig, majd a sötétség magába szippantott.

Azt ugyan még halottam hogy valaki a vízbe csobban, közvetlenül mellettem. S ennyi volt, talán ez a halál? Egy idő után könnyebb volt minden, amikor kinyitottam a szemem sötét volt, és nyirkos. De levegőm már volt.

" Bella, maradj életben! Él hogy én is élhessek " - kért kétségbeesetten a bársonyos hang. Edward. - villant át az elmémen. Majd furcsán elfintorodtam amikor rádöbbentem mi folyik körülöttem. A fekete árny, akit ma láttam - a furcsa bizsergés. A hang - amit tisztábban halottam mint az eddigieket. Az arc - amit régen láttam. A mosoly- melytől mindig a torkomban dobog a szívem. A szerelmi vallomás - mely hónapokkal ezelőtt halottam utoljára... Ő lehet az, senki más. Edward itt van.

Sosem akartam még ennyire hogy éljek. Kiakartam nyitni a szemem, hogy újra láthassam. Akárcsak egy percre is.

- Egy, kettő, három, dobogj. - üvöltötte kétségbeesetten szerelmem. - Élned kell, mert végem, Bella. Végem.

Végre színes foltok jelentek meg előttem, majd felültem és köhögve - hányó pozícióban - kiadtam magamtól a tüdőmbe szorult vizet.

Amikor felnéztem- két csodálatos karamell barna szemmel találtam magamban szemben, ekkor a szívem nagyot dobbant.

Edward szemszöge
Futottam, oly sebesen mint még soha. Nem tudtam merre kell mennem, talán már nem is érdekelt. A szívem vezetett, az agyam csak pörgött.  Bella volt az egyetlen ember, az egyetlen személy aki ilyen hatást képes elérni nálam. Tudtam ha elveszítem, abba belehalok. A cél egyszerű volt, és teljesen egyértelmű: Megmenteni életem értelmét, a végső pusztulástól.
Tulajdon képen újra lejátszódott bennem az amikor azt hittem elveszítem James által. Ismét számításba vettem a Volturrit. Mert biztos voltam benne ha most Bella meghal, értelmetlen lenne nekem is élnem. Eddig azért voltam képes élni, mert tudtam él és hogy boldog. Tévedtem. Hatalmasat tévedtem, s ezzel mindenkit hatalmas veszélybe sodortam.
Hirtelen álltam meg, amikor felnéztem. Bella Swan kecses alakját véltem észre venni egy kinyíló hegycsúcson. Az a rész már La Push - hoz tartozott. Nem volt időm gondolkodni, mert Bella már készen állt végett vetni mindkettőnk életének. Futásnak eredtem, nem számolva tetteimmel.
Erősen koncentráltam a szeretett nőre, s reménykedni kezdem hogy még nem késő. A fák, melyek mellet elrohantam, fájdalmas csavarással estek a földre. Dühös voltam, azért mert lassultam. Egyre lassabban ment  lépés, hogy miért? Mert megakartam halni. Ha Bella meghal, én utána halok. Ismét lepergettem magamban a Volturi ötletet.
Végül kiléptem az erdő sűrűjéből. Bella előttem állt, nekem háttal, kinyújtott kezekkel. - Bocsáss meg nekem kedvesem! - a szavak csak új dőltek belőlem. Minderre Bella fel sem figyelt. Kicsit közelebb szökkentem hozzá, hogy érezze, én valóság vagyok.
- Sosem haragudtam rád. - figyeltem fel rekedt hangjára. - Nem tehetsz róla hogy nem szeretsz, ez csak is az én hibám.
Kétségbe esetten néztem körbe, valami kijuttat keresve, de csak egy megoldás maradt. Közvetlenül mögé szökkentem, figyelve hogy még véletlenül se érjek hozzá. Láttam rajta a borzongató félelmet, ez megnyugtatott. Ugyanannyira rettegett mint én. Csupán én azért rettegtem mert féltem hogy elvesztem. Ő viszont egészen más miatt...
- Szeretlek, Bella, mindig is szerettelek. És mindig szeretni foglak. - vallottam közvetlenül a füle mellet. Bella teste megremegett, s váratlanul felém fordult. R égess rég nem látott mogyoró barna szemeit az enyémbe fúrta.  Félénken rámosolyogtam, s már készültem rá hogy ismét megszólaljak amikor hátra lépett. Egy pillanatra megremegett a testem, látva hogy szerelmem hátra lendül, le az őrjöngő hullámok felé.
Dermedten álltam néhány pillanatig, majd fájdalmamban utána ugrottam. Bíztam benne hogy semmi komoly baj nem történt vele. A hideg csípős levegő, simogatta a bőröm. Látván éles becstapodását, görcsbe rándult a gyomrom. Közvetlenül mellette csobbantam én is.
Teste elgyengülve, merült le a sötétségbe. Erősen kapálózni kezdtem felé, s amint elértem lágyan magamhoz vontam. Tétovázás nélkül nyomtam ajkam az övébe, s lassan kezdtem belé pumpálni az életet. Közben, kezemmel szerelmemmel, felfelé kezdtem úszni. Amint kirobbantam a felszínre, elengedtem ajkait. A mézes érzés a forró ajkak ajkaimra fagytak.
Kihúztam elernyedt testét a partra, s egyből újra éleszteni kezdtem. Halottam szívének ritmusát, mely egyre lassult.  Egy... kettő... három... - s ekkor ismét ajkaira tapasztottam az enyém hogy levegőt fújhassak a tüdőjébe. Élnie kell. Élnie hogy én is élhessek.
- Bella, maradj életben! Élj hogy én is élhessek! - kértem kétségbe esve, s tovább lélegeztettem. Ekkor ismét égni kezdett a szemem, de egy árva könny, se lebbent ki belőle. Szerelmem egyre fehérebb és fehérebb lett.. Szív alakú arca, szépen simult ki.
- Egy, Kettő, három, dobogj! - üvöltöttem magamból kikelve. - Élned kell, mert végem Bella. Végem..
Ekkor a szíve ismét erősebben dobogott, sőt, oly gyorsan mint mindig mikor megcsókoltam. Szemei kipattantak, s feldőlt kiköhögve magából a tüdejébe ragadt vizet. Majd felnézett rám, szelíd tekintettel.

Írta s bejegyezte Bess