1.fejezet - Árnyék

 Sziasztok!
 Sikerült megírnom a fejezet-et. Azért tartott ennyire sokáig mert ezt a fejezet-et egy versenyre csináltam. Ami Itt található. Ha szeretnétek még lehet rá jelentkezni, igen egyszerű, de sajnos újra át kellet gondolnom mit írjak az első fejezet-be. Köszönöm szépen a szép megjegyzéseket. Szeretnék ide is kapni párat, ha nem probléma. Ez még csak a kezdés, de amint beindulnak a dolgok biztos több olvasóm lesz. De ez a 22 rendszeres olvasó nagyon nagy örömmel tölt el. Jó olvasást, és sok komit. Puszi.

Bella szemszöge

Erősen kellet koncentrálnom hogy ne hányjam le a tükörben lévő lányt, aki valójában én voltam. Zokogni akartam, de egy könny sem jött ki sötét szemeiből. Ami szikrákat szórt, mikor felidéztem magamban az utóbbi fél órát.

Dühös voltam magamra, és tulajdonképpen az egész világra. Hiába csókolt meg a legjobb barátom, nem éreztem azt hogy szükségem lenne új életre. Vagy egyáltalán rá. Amikor elküldtem, teljes fájdalmamban, magabiztos voltam. Nem eset nehezemre.

Nekem Romaó-ra volt szükségem, nem pedig Paris-ra, ő csupán a legjobb barátom, se több se kevesebb.

- Bella! Megjöttem! – apa hangja volt. Fáradt és szomorkás. Hát persze. Az egyik legjobb barátja – Billy után – Harry meghalt. Jacob mesélte mi történet, és azt is hogy halt meg. Sue – a felesége, és két gyermeke most biztosan szenvednek.

Most mégsem volt idegrendszerem ahhoz hogy levonuljak és megöleljem. Túl sok egyéb érzés kavarodott bennem.

Edward érintésére, szerelmére vágytam. És egy erős szappanra hogy lemoshassam magamról Jacob Black érintését. Legalábbis egy időgépre, hogy megállíthassam azt ami történt.

- Kislányom, itt vagy bent? – kérdezte apa, s halkan kopogni kezdett a fürdőszoba ajtaján. Kezeimmel még mindig erősen kapaszkodtam a csap két oldalába.

- Igen! – mondtam hangosan, majd megfordultam az ajtó irányába. Az ajtó halkan nyílt ki, s Charlie jött be. Szemei vörösek voltak, haja kissé csapzott, a ruhája pedig rongyként lógott rajta. Nem festett valami jól, ezt első látásra tudtam. – Hogy vagy? – kérdeztem miközben az ölébe zártam testem.

- Gondolhatod! – mondta miközben lágyan eltolt magától. – Harry halála hirtelen ért. Tudom hogy az én hibám.

- Dehogy! – suttogtam, s ekkor a könnyek amik nem jöttek, most felszínre törtek. Szarul voltam, nagyon szarul. És a tudat hogy apa barátja meghalt, csak rosszabb volt.

Néhány perc csönd után, úgy éreztem megkel kérdeznem, nem-e éhes. Amikre a válasza, igen volt. Nekem se kellet több. Amikor lementünk, már melegíteni is kezdtem az, aznap készített ételt.

A furcsa érzéseimmel néztem apám szemébe, de annyira rosszul volt, hogy biztos nem vette észre, a bennem lappangó érzéseket.

Úgy döntöttem nincs értelme tovább fenn maradnom. Miután apu megvacsorázott, felmentem lezuhanyozni.

Erősen próbáltam kiverni Jacob csókját, de a szívem sajgott a tudattól hogy megcsaltam Edward emlékét. Könnyes szemekkel meredtem a sötétségben, mígnem aludni kezdtem. Edward, mint mindig most is az álmaim felett uralkodott.

Edward szemszöge

Alice nem tévedett. Bella élete csak rajtam múlik, de eddig nem voltam mellette. Mert nem akartam önző lenni, nem akartam a szerelmemmel megfojtani őt, inkább megfosztottam őt magamtól. Nem gondoltam bele, mit teszek. De akkor már késő volt, azon a végzetes napon elhagytam, elmentem. Nem maradtam mellette, inkább elbújtam egy barlangba arra várva hogy meghaljak.

- Edward! – Alice csilingelő hangja egyszeriben zökkentett ki, folytonosan önmarcangoló gondolataimból. Az erdő szélén álltam, még mindig Victoria nyomát figyelve, s megfordultam hogy szembe találhassam magam kedves húgommal.

- Alice, mindenki visszatért? – kérdeztem semmit mondóan. Egy pillanatra elfintorodott látva rajtam a fájdalmat.

- Igen, mindenki Edward. – makogta csendesen, s elém állt karba tett kézzel. – Szeretném ha tudnád, holnap elmegyek Bellához,.

Megvetően néztem rá, de nem feleltem. Tudtam hogy nincs értelme, mert Alice hajthatatlan. Mégis, valamivel megakartam győzni, várjon még azzal a beszélgetéssel.

- Rendben. – mondtam furcsa hangon. – Csak arra kérlek, ne holnap…

- Edward! – morogta.

- Várj! – kértem gyorsan. – Tudom hogy makacs vagy, pont annyira mit ő. De arra kérlek várj, addig míg találkozik velem. Szeretném ha velem találkozna először.

- De ha lehet még halnap told, Bellához a segged. – mosolygott szélesen. – Bár ahogy a jövőt látom, még ma meglátogatod. Nem is zavarlak. Olyan kis csacsi vagy hogy a végén még pont ezért nem fogsz elmenni, mert elmondtam.

Nem feleltem, csak elfordultam s tovább indultam Victoria nyomában. Talán ha ma elmegyek hozzá, holnap könnyebb lesz közölnöm vele, mennyire szeretem és hogy sosem éreztem másképp? Mert igen, annyira szeretem hogy az életem nélküle kész katasztrófa. Szeretni őt, olyan mint embernek a levegő, az oxigén, a szív, s a lélek.
Tudtam hogy elérkezett az a pillanat amit már hónapok óta várók, kívánok. Az élet telis tele van kihívásokkal, az enyém pedig főleg. De Bella az én kihívásom, Bellának pedig én vagyok a kihívása.
A döntésem követően - miszerint ma elmegyek hozzá - irányt választottam. Charlie Swan és Isabella Swan, kis birtoka felé vettem az irányt. Sosem féltem még ennyire, mint most. Pedig tudom hogy semmi okom nem volt rá, Bella minden bizonnyal mélyen alszik.
Így hát lassan, s óvatosan bemásztam Bella ablakán, ekkor már számoltam azzal amit látni fogok, mélyen alvó szerelmemet.

Az ablak mellet álltam meg, karba tett kézzel, miközben végig mértem rég nem látott kedvesemet. Szemei könnyesek voltak, a teste összegömbölyödött. Ajkai pedig elnyíltak egymástól, és egyeletlenül lélegzett. A mellkasom szúrni kezdett az érzéstől, ami ellepte a testemet. Erős kényszert éreztem ahhoz hogy megérintsem őt. Hogy ajkam, ajkaira tapaszthassam. Szükségem volt a csókjára ahhoz hogy élhessek, tovább. Egyszerűen képtelen voltam tovább türtőztetni magam, a testemnek nem bírtam tovább parancsolni.

Alvó kedvesem mellé szökkentem, hosszú fehér újaimmal, letöröltem felcsorduló könnyeit. A forró érintés ismét kínzó emlékeket ébresztett bennem.
- Bella! - suttogtam megtört hangon, miközben alig halhatóan csókot küldtem neki. Tudtam hogy ennél többet nem tehetek, mert ha megbolygatom felébred. Persze tudom hogy beszélnünk kell, de nem most. Egészen mostanáig, úgy éreztem soha sem fog eljönni az a pillanat amikor megvallom neki az igazságot, miszerint hazugsággal hagytam el Forks-ot. Túlságosan szeretem, talán ez volt az oka hogy távol akartam maradni tőle.
Félve hajoltam hozzá, majd a fülébe suttogtam mennyire szeretem. A levegő is megfagyott bennem amikor nyöszörögve kimondta a nevem. Amint felfogtam hogy álmában mondja, féloldalas mosolyra húztam ajkaim. Olyan rég nem mosolyogtam, de most végre egy igazi boldog mosolyt rakhattam az arcomra. Ezt is csak a szerelem, név szerint Bella válthatta ki belőlem.
Alig érezhetően ajkamat forró homlokára tapasztottam, s ott tartottam hosszú-hosszú ideig. Érezvén a bizsergést - vérének édes illata véget - elhajoltam és mélyeket kezdtem lélegezni. Nem múlt el a vágy, vérének érzése után. A hosszú nélkülözés csak rondított a helyzeten.
Úgy döntöttem itt maradok mellette egész éjszaka, hajnalban mégis úgy döntöttem elmegyek. Nem volt bátorságom beszélni vele. Pedig egyszer úgyis eljön az idő, amikor mindent megkel vele beszélnem.

Bella szemszöge
Korán reggel furcsa érzésekkel ébredtem. Egy olyan elhatározásra jutottam ami teljes mértékig őrültség. Az öngyilkosság furcsa szó, mégis a fejembe véste magát. Jacob csókja után arra az elhatározásra jutottam nincs miért élnem. Nem maradt nekem semmi, mert ha megtagadom Jacob érzéseit, soha többé nem látom. De elfogadni sem akaróm. Egyetlen szerelem él bennem, az pedig régi kedvesemhez, Edwardhoz fűz.
Ma éjjel olyat álmodtam amit hónapok óta nem. Edward velem volt, és azt mondta szeret és hogy mindig is szeretett, s én így akarom hogy vége legyen.
"Sosem mondtam hogy nem szeretlek, Bella" -  mondta mellettem a hang ami mindig megmelengeti a szívem. A hanghoz, nemsokkal később arc és test is társult. "Kérlek ne csinálj hülyeséget, Bella" 
- Csak akkor tudhatlak magaménak, ha véget vetek az életemnek. - suttogtam. - Ez a döntés kettőnkért van.
Vagy csak értem. Azért mert nem akarok tovább nélküled élni. Önző akarok lenni, magára akarom hagyni apát, anyát, és Jake-t is. Csak azért mert a férfi akit szeretek már nem szeret, talán sosem szeretett. Egy pillanatra elgondolkodtam még azon is hogy dilidokihoz kéne mennem, és elmesélnem neki ezt a furcsa gondolat menetet. De nem, fájt a szívem.
Mindegy hogy van, most meg kell látogatnom Jacob-ot. egy utolsó búcsú, hogy teljes békére lelhessen a szívem. Mindkettőnknek jár egy utolsó ölelés, pár kedves szó.
Gyorsan elintéztem az "emberi" teendőimet, majd felöltözve, rohantam a földszintre hogy reggelit csináljak apának. Vasárnap reggel is munkába kell mennie, Harry halála ezen semmit sem változtathat. Legalább egy kicsit szerettem volna rajta segíteni, egy forró teával, és egy kis palacsintával vanília sziruppal.
Furcsa kép tárult elém amikor lementem, kedves apám konyhájába. Apám egyik kezében kalapács volt, míg a másikban egy csomó fa. Az asztalon pedig szögek.
Amikor megérezte a jelenlétem felnézett rám, s halványan elmosolyodott. Gondterhelt tekintetében könnyek csillogtak. Még sosem láttam ilyen állapotban.
- Tudod most csak azért ennyire rossz, mert úgy érzem az én hibámból halt meg Harry. - mondta kin nem mondott kérdésemre a választ. - A kezeim közt halt meg. Hidd el könnyebb lesz egy hét múlva.
- Nagyon jól tudod hogy nem a te hibád. - mondtam,
- Talán nem. Talán igen. - suttogta. - Amúgy Billy kérte hogy fejezzem be ez a doboz szerű valamit. Szóval, most kénytelen vagyok befejezni. Menj csak, Jacobhoz. Ma nem megyek dolgozni, már rendeltem is pizzát.
- Oké. - makogtam, s elindultam az ajtó felé. Ekkor jutott eszembe a reggeli gondolat menetem. Ha tényleg nincs más megoldás, akkor eljött az idő hogy búcsút vegyek, így is rosszul kinéző apámtól. Félve fordultam ismét felé majd rohanva az ölébe vetettem magam. Ilyet még sosem tettem, de nem bánom. - Szeretlek, apa.
Charlie arca vörös szint öltött, miközben el makogta. - Bells azt hiszem menned kellene.
Így is tettem. Ideje volt meglátogatnom Jacob-ot, és végső búcsút kell vennem tőle. Őrült gondolatomat követően, kiléptem az ajtón.
Az autómhoz álltam, de valami furcsa neszt halottam magam mögött. Az erdő sűrűjéből jött a hang, és én egyből Jacob-ra gondoltam. Eltartott egy ideig míg összeszedtem magam, s odafurdaltam. Egy fekete árny nézett velem farkas szemet, először azt gondoltam Victoria, de mégsem mert ez a tekintet lágy volt, és igazán ismerős. Félelmetes borzongás száguldott végig a gerincem mentén, és pontosan a szívemet célozta meg.
- Jake? - suttogtam pedig tudtam hogy nem ő az. Tudtam hogy Jake képtelen lenne ilyet kiváltani belőlem. A személy akit néztem olyan mint egy árny, bizonyára vámpír. A testem magától mozdult, egy lépést tettem meg előre, de mégis bántam, mert majdnem össze estem. Ekkor azonban két erős forró kéz tekeredett a derekam köré, ezzel megtartva engem. Amikor felnéztem az engem tartó férfira, két csodálatos sötét szempárba ütköztem. Jake arca centiméterekre volt csupán az enyémtől.
- Bella, te meg mit művelsz? - kérdezte kuncogva.
- Éppen hozzád indultam. - mondtam az igazságot.Gyorsan átnéztem Jake vállán hogy megnézhessem ott van-e az árny, legnagyobb meglepetésemre még mindig engem nézett. Nem félt vérfarkas barátom jelenlététől.
- Ezt örömmel hallom, szépségem. - kacsintott mosolyogva. Látván mennyire figyelem a mögötte lévő árnyat, ő is oda fordult, de addigra már nyoma sem volt. A szemem csak úgy káprázott. - Esetleg meghívhatlak egy epershake-re? Vagy valami medvecukor ízű üdítőre? Esetleg ha nagynak akarsz tűnni, ihatnánk bort is. Hozom a bornyitót. Esetleg egy Cola?
-Jake, Jake, várj kérlek! - mondtam miközben felegyenesedtem. - Te most randira hívsz?
- Igen, csak kicsit izgulok. - mondta furcsa mosollyal az arcán. - Csak fogalmam sincs hogy kezdjem.
- Inkább sehogy!- kértem.
- Ez egy vissza utasítás? -kérdezte feszülten.
- Jake... -motyogtam mélyen a szemébe nézve. Várta a válaszom, egyenlőre még a sokk hatása alatt voltam. A tegnap este után komolyan ezt kérdezi?

Írta és bejegyezte Cassandra Salvatore alias BessAngels