5.fejezet - Feladat

 Enyhe 16-os karika, de tényleg csak enyhén. Saját felelőséggél  olvasandó fejezet. Várom a komikat. - az előzőhöz pedig nagyon köszönöm a szép szavakat. A végén vár egy apró kis meglepetés;) Ne várjatok nagyot Ł Puszikat ,Bess.

Bella szemszöge

- Rendben! - feleltem s halványan rá mosolyogtam, amikor kezei a derekamra siklottak egy furcsa pillantást küldött felém amitől mindenem remegni kezdett.

- Egyáltalán szeretnéd találkozni velük? - kérdezte közel hajolva hozzám, s homlokon csókolt. Ez már szokássá vált nála, tegnap éjszaka minden percben azt éreztem hogy hűvös ajkai a homlokomra tapadnak.

- Ez nem kérdés, csak félek megváltozott a véleményük rólam. - sóhajtottam lemondóan.

- Ohm, ha ezt most Alice látta, meg fog nyúzni amiért ezt mondtad. - kuncogtak Edward majd komoly hangon folytatta. - Bella, ők csupán miattam hagytak itt egyedül, senkinek sem engedtem hogy ellenkezzen. Még Rosalie is furcsállta a döntésemet és próbálta érvelni amellett hogy maradjunk.

- Tényleg? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Tényleg. - bólintott s várta hogy mit lépek. Mivel nem fordultam felé, tovább beszélt. - Szerelmem, hát nem érted? Még mindig kételkedsz? - halkan felmordult, a teste pedig megfeszült, és elengedte a derekam. - Persze hogy igen. - ezt magának mondta. - Tegnap talán megbocsátottál, de egy nap nem elég rá hogy újra bízz bennem.

- Én mindig bíztam benned Edward, te nem bíztál bennem. - feleltem őszintén s felé fordultam.

- Bella, kérlek kicsit láss belém, s talán megértesz. - suttogta kemény arccal. A szívem hevesen kezdett verni, ezután a kijelentés után.

- Látlak, pont úgy ahogy te akarod! - morogtam. Már teljesen elegem van abból hogy ide térünk vissza, tegnap este eleget bosszantottam magam ezzel, ma semmi kedvem nem volt hozzá. Biztos voltam benne hogy sírás lesz a vége, ugyanis már éreztem ahogy megfeszül az arcom és imádkozni kezdtem magamban hogy ne kezdjek sírni. - Elég ebből. - kértem esdeklő hangon. - Inkább menjünk hozzátok, kérlek.

Edward nem mozdult, eszelős szemekkel nézett velem farkas szemet. Aranybarna szemei, a saját szemem láttára lettek feketék, ekkor a szívem nagyot dobbant. A levegő bennem akadt, mikor Edward ismét közel lépett hozzám. - Vegyél levegőt. - mondta fagyos hangon, s mikor mélyeket szippantottam a Friss levegőből , kapva kaptam az alkalmon. Előre dőltem és megcsókoltam kemény ajkait. Edward nem viszonozta a csókot, csak mikor kelletlenül felnyögtem. Erősen megmarkolta a kezem, úgy hozva magához közelebb.  Mindketten felnyögtünk, mikor Edward hozzám préselte magát, a testem égni kezdett, mindenhol. Olyan pontokon is ahol eddig még soha. Még sosem csókolt ilyen hevesen, ekkora szenvedéllyel. Tudtam hogy meg fog állítani, de egyenlőre élveztem a pillanatot. Minden erőmmel azon voltam hogy Edwardot felingereljem. Sosem kívántam még ennyire hogy velem legyen. Azt akartam hogy végre csak az övé legyek. Amikor ajkai elengedték enyémet, sóvárogva nyögtem fel. Mikor azt hittem elenged - tévedtem - ajkai tovább vándoroltak a testemen s azt vettem észre hogy megfog és a mosogató mellé rak, így én kerültem magasabbra. Miközben csókolgatta a nyakam én - az ingével babráltam. Engedelmesen simult hozzám, s ő is vetkeztetni kezdett. Hangos nyögések és sóhajok szakadtak fel mindkettőnkből. Edward kezei a nadrágom csatjával babrált, miközben ajkaim bejárták hideg testének érinthető pontjait.

- Nem... nem lehet... - nyögte végül. A szívem hevesen vert a helyén mikor rádöbbentem, Edward feleszmélt. Vagy tán győzött a benne lévő határ szerető ember.  Erősen tapasztottam ajkam az övére, így elhallgattattam, de nem is próbált ellenkezni, csak mikor az ajtó kicsapódott. Mindketten rémülten néztünk össze. Szinte azonnal átvette minden érzésemet a rémület. A szenvedély mélyen megbújt bennem.

Elég furcsa látványt nyújthattunk, félmeztelenül ültem a pulton, egy szál melltartóban és egy félig lehámozott nadrágban. Edward pedig félmeztelenül állt előttem és a nadrág félig meddig lelógott róla. Ha Jake az akkor tudom hogy baj van, ha Charlie az akkor is. Pontosan nem tudtam volna megmondani melyik személy zavart volna leginkább.

Amikor az ajtó irányába fordultam, rémülten bújtam Edward háta mögé aki mintha megkönnyebbült volna. És még csak idegesnek sem tűnt, amikor belépett a hátsó ajtónkon, Alice Cullen az én legjobb barátnőm s Edward testvére.
- Alice. - nyögtem. Mintha éles kés vájt volna lyukat a szívembe. Alice manó formájú szép alakja, rövid fekete haja aranybarna csillogó szemei és mosolygós arca mit sem változott. És tényleg ő volt, tökéletes valójában. Edward lassan öltözködni kezdett én pedig némán követtem ebben őt. Zavarban éreztem magam, és Alice némasága csak jobban zavart.

- Köszönöm, Alice. - suttogta hirtelen Edward, mikor a nadrágját gombolta össze. - Nem tudom mi történt volna ha nem érkezel meg.

- Teljesen elvesztetted a fejed, Edward. - suttogta rossz-állóan Alice.  - Magam sem tudom mi történt volna ha nem jövők, vagyis igen ugyanis láttam...

Mintha villany körte lobbant volna az agyamba. Sikerült megértenem miről beszélnek Edwardék, és szégyenemben úgy döntöttem felrohanok a szobámba. Nem tudom miként történhetett ez, de nem is akartam tudni. Rosszat tettem, kihasználtam Edward érzéseit és nem is figyeltem rá hogy szenved ez miatt.

- Bella!- ordították egyszerre. - Isabella. - ekkor két erős kar fondodott körém. Felismertem Edward illatát és rögtön tudtam ki az.

- Bocsáss meg. - nyögte.

- Nem tehetsz róla hogy ezt váltod ki belőlem, bár ne kívánnám annyira a véred, mit amennyire a tested. - mondta s belecsókolt a nyakamba. Hamar engedett el, de rögtön után egy másik kar csimpaszkodott belém. A hasam görcsbe rándult a felismeréstől.

- Ne haragudj hogy magadra hagytunk! - kérte Alice s szorosan magához szorított. - Ígérem hogy soha többet nem halhatok az agyalágyult bátyámra. - szinte ugyanazt mondta amit Edward. És rá sem tudtam haragudni.

Edward szemszöge

Még mindig remegtem a gondolattól hogy árthattam volna Bellának. Majdnem magamévá tettem és nem bántam volna, de éreztem hogy a szörny bennem nem bírta volna bennem. Látván amit ami Alice látott elborzadtam. Bella élettelen testét látva, megörültem és haragot éreztem. Gyenge lennék? Na de ennyire?
Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, mikor Alice karon ragadta Bellát és beszélgetni kezdtek. A fejem zúgott a sok hirtelen információtól - és még mindig az előző "majdnem szex"  járt a fejemben.  Sosem éreztem még ilyen közel magam ahhoz hogy elveszítsem a fejemet. Mégis, lázas egyetértések közepette jöttem rá mennyire szerettem volna ha ma Bella végre az enyém legyen.

Hirtelen nyúltam a zsebemhez ami persze üres volt, mégis kerestem benne valamit. Nem akartam magára hagyni Bellát, de tudtam hogy van egy feladatom, amit "minden" előtt el kell végeznem. Félve néztem Bella somolygós arcára és boldogan felhorkantottam amikor rájöttem - tán észre se venné ha néhány pillanatra elmennék, én mégis lázas töprengés után fordultam a két csevegőhöz.

- Bella. - néztem meleg csoki barna szemeibe. - Reméled nem bánod ha egy kis dőre magatokra hagylak benneteket. - jégből való szívem hasadt bele a fájdalomba ha arra gondoltam hogy egy percre is magára hagyom.

- Én várok rád. - csengett a bizonytalan válasz. Fejrázások közepette csókoltam arcon majd iszkoltam ki. "Hamarosan vissza jövők!" - gondoltam és már futásban is voltam a Cullen ház felé. Mindenki meglepette kapta fel a fejét amikor beléptem. Azt várták hogy Bellával az oldalamon lépek be, de máshogy lett. Szó se beszéd felrohantam a szobámba és lázasan pakolászni kezdtem.

Minden egyes perccel közelebb éreztem magamhoz a bizonytalan hangot amit Bella hallatott. Sietősen kutattam egy kis fényes tárgy után, melyt évekkel ezelőtt anyám hagyott rám. Elizabeth Mason - a nő aki hosszú évekig gondomat viselte és férfivé tett. Azt a fényes dolog apám ajándéka volt, évekkel a születésem előtt. Egy gyűrű mellyel feleségül kérte az anyámat. És nekem is ez volt a szándékom. Minden fajta emberséges módon magamhoz akartam kötni Bellát. Nem akartam hogy bárki közénk álljon, se Jacob, se a többi korcs. Nem akarok több kihívást a további boldogságos életünkbe, ami Bellával akartam leélni. Biztos voltam benne hogy ebben a pillanatban bármire képes lennék. Még azt is megfontolnám ha Bella rákérdezne a vámpírrá változtatásnak.

Nem sokkal érkezésem után megleltem azt amit szerelmem jeléül Bellának akartam adni. Ezüst gyűrű volt és több kristály csillogót benne. Édesanyám eljegyzési gyűrűjét szánom az én Bellámnak. Azért hogy végleg magamhoz zárhassam.

Miért ne kérhetném meg a kezét? - gondoltam. - Miért ne tehetném meg azt amivel Jacob-ot is távol tarthatom tőle?

Külső {Bess} szemszög

Edward gondolataiba mélyedve állt, kezében az eljegyzési gyürűvel. Ajkai lassan mosolyra huzdtak, mikor gondolatban elhatározta magát. Úgy érezte mindenre képes lenne, ebben a pillanatban. Egyet lépett előre, majd megtorpant és újra elgondolkodott. Valyon tényleg jól teszem amit teszek? - tanakodta gondolatban. A mosoly egy pillanatra eltünt az arcáról aztán megint felragyogott. Fél oldalas mosolya, férfias kiálása ellenére úgy tünt nem teljesen biztos magában.

Eközben, kissé messzeb tőle Bella vidáman kuncogott, barátnöje megjegyzésén - ami az emberi ételekre tér ki - ő persze mint sem sejt arról hogy szerelme min vivodik.

Egyszer csak feltünt neki hogy a férfi, akit mindennél jobban szeret, még mindig nincs a szobában, amin furcsa grimaszt vágott. Ő, Bella, nagyon is tudta hogy még van miért félnie, azt illetően hogy bármikor elhagyhatja. A szíve szurt, a gyomra pedig görcsbe állt a gondolattól hogy esetleg megint csalódnia kéne. Legnagyobb bánatára, Jacob Black arca jelent meg ismét, a gondolatai között. Hevesen megrázta a fejét - abban reménykedve eltünik a mosolygos arc. A napsugaras mosolyú legjobb barát arcképe hajtépően a szívébe markolt. Egyre rosszabul éreztem magát, ezt Alice is észre vette, és nem hagyta szó nélkül.

- Minden rendben, Bella? - csüggetnek tünt a hangja. - Az előbb még minden oké volt, esetleg valami rosszat mondtam?

- Nem dehogy. - válaszolt Bella heves fejrázással. - Edward valyon hol lehet már?

Huncutt fény csillant Alice szemébe, ez még Bellának is feltünt, de szó nélkül hagyta. Végül nem birt a lelkét marcangoló kis ördökkel, s folytott hangon ezt kérdezte:

- Te tudsz valamit, amit én nem?

- Nézz hátra Bella, és akkor meglátod. - csak ennyit válaszolt. Bella egyből hátra fordult, ekkor azonban egyből elvesztette a lendületét. Nem mással mint Edward Cullennel nézett farkas szemet. A mosolygos szemek, és száj őt is mosolyra késztették.

Hirtelen Edward Bella elé lépett, féloldalasan rá mosolygott, s úgy nézett szerelmére mindha menten felakarná falni. Bella előredölt hogy megcsókolhassa őt, Edward pedig nem tiltakozott, pedig gondolataiban már lejátszotta a lány kérést. Bella szíve hevesen kezdett vereni amikor a két szerelmes csókban forrt össze. A levegő ismételten perzselni kezdett közöttük. Végül Edward elhajolt, csakhogy szerelme szemébe nézhessen. A lány arcán enyhe pir jelent meg, ettől Edward felkuncogott majd letérdelt elé. Bella arca megmerevedett, teste kövé vált.

- Isabella Swan. - kezdte nagy sóhajjal a száján Edward. - Szeretlek. Mindig is szerettelek, attól perctől kezve imádlak hogy beléptél a Biologia terembe. És esküszöm hogy örökké szeretni foglak. Hozzám jönnél feleségül?

Bella néhány másodpercig némán bámult maga elé, végül így válaszolt...

Sziasztok! Remélem tetszett, nagyon sajnálom hogy lassan három hete nem jeleztem magamról semmit. De élek, és hamarosan újra Frisselek. Jövőhét kedden két Frissel inditok.

Megint egy új blog...RobSten-es...

Sziasztok!

Tudom, tudom. Ez most a negyedik - forgandóban lévő blogom. A legtöbbet töröltem, mert kissi újítani - színesíteni - szerettem volna az írás módomat. Ami lehetséges hogy sikerült is. Kissé újítok, de most történet ügyileg. Most nem Edward-Bellás, hanem Robert-Kristenes lesz, és ez az első RobStenes "ügyem".

Itt egy kis ízelítő a történetből: A történetem teljesen RobSten-es. A világ két legismertebb színészének egymásra találásáról fogok írni. Robert, erősen vonzódik a lányhoz, akinek mindez csak akkor tűnik fel amikor egy túlfűtött éjszaka után, mellette ébred fel. Ráébred hogy Rob-hoz nem csupán baráti szálak füzik, de képtelen lépni. Fél hogy régen tartó barátságuk bánná meg. A két fél rájön hogy a barátság az semmi ahhoz az érzéshez képest ami valójában összeköti őket.

A címe pedig, For the love of és itt található: http://fortheloverpattz.blogspot.com/

Megköszönném mindenkinek ha véleményeznék a már fent lévő prológus-t, és részt vennének ennek a történetnek a hosszú és romantikus kimenetelének.

Írta s bejegyezte Bess... - Friss feji lejjebb.

4.fejezet - Sebek

 Sziasztok! Meghoztam a fejezet-et és ma még egy kicsit sem késtem. Ellenkezőleg. Felkészítenék mindenkit, hogy ennek a fejezetnek Jacob a főszereplője. Bár ez nem jelenti azt hogy szegénykém jól is fog járni:( Igazság szerint én Jake-t is szeretem, de ez a történet nem neki van ,,fenntartva,,. Itt Edward a féistn szerelmes:D Sok komit. S jó olvasást. Tündi: Ma egész nap fent leszek MSN-en, majd írj rám.


Bella szemszöge

Néhány másodpercig hallgattam, de látva Edward változó arcát, kissé ledermedtem. Hogy is magyarázhatnám el Jacobbal közös kapcsolatunkat, amikor még én sem vagyok 100%-ig biztos benne miként érzek iránta. A legjobb barátom, aki rossz érzéseket táplál irántam. A rossz alatt pedig azt értem, szerelmes belém. Amit persze sosem mondott, de ahogy hozzám ér, ahogy mellettem mozog, s ahogy csókol, csak erre következtethetek.

- Miután elmentél, furcsa ötleteim támadtak, amikhez Jake segítsége is kellet. - makogtam az igazságot. Azt a rész kihagytam hogy gyakran őt láttam, sőt még a hangját is halottam, ez így elég furcsának tűnik. - Hamar ráébredtem milyen jó barátra leltem benne, s most már a legjobb barátomnak nevezhetem őt! - nem többnek - döntöttem el végre magamban. Edward furcsán fürkészte az arcom, végül csak annyit mondott.

- Bárcsak láthatnám a gondolataid, akkor biztos lehetnék benne hogy Jacob csupán egy "jó barát ". - suttogta, s halványan rám mosolygott.

- Nagyon szeretlek, Edward. - mondtam komolyan nézve szerelmemre.

- Tudom, és ennek én örülők a legjobban, de mély sebet hagytam benned, s talán Jacob közelebb áll most hozzád, mint én valaha is. Ő volt az aki befoltozta az általam keletkezet sebeket. - mondta bűnbánó hangon majd elfordította tekintetét. Szinte biztos voltam benne hogy megint elkezdte magában az önostorozás. Félve néztem aranybarna szemeibe, miközben előre hajoltam. Kiss tétovázás után, nyomtam ajkaim az övére, amikor viszonozta a csókot, kissé megnyugodtam. Amikor magához ölelt, csak jobban éreztem mennyire vágyom rá, a közelségére.
- Nem szeretem amikor ön ostorozod magad. - vallottam neki csókunk után. - Csak arra kérlek, hagyd most.
- Rendben, igazad van. - mondta majd felmordult. Meglepettem emeltem fel a fejem, s néztem immár fekete szemeibe. Összerezzentem arca láttán. - Azt hiszem kár volt emlegetni, itt van Jacob Black. És nincs valami jó kedvében.

Jacob szemszöge
Még mindig Embry szavai égették az elmém, amikor farkas alakban Bellához siettem. Mikor megtudtam hogy Cullenék visszaérkeztek, már tudtam hogy baj van s hogy talán végleg elvesztettem őt. Annyi meg próbáltatásomba került hogy idáig eljussunk. A szívem hasadt bele a fájdalomba, már csak ha arra gondoltam ők ketten esetleg a házban enyelegnek. Mérhetetlen düh tartott rettegésben, miközben bevetettem magam az erdőbe. A szívem hevesebben kezdett verni, ahogy közeledtem, Bella házához. Egyre intenzívebben éreztem a vérszopó mocskos szagát. Erősebben mint határunk oldalán. Még mindig bosszantott hogy sikerült, úgy bejutnia, hogy még csak észre sem vettük. Ez nagyon bosszantott, és ennek hangot is adtam.
Ahogy elértem az erdő szélét, ember alakba változtam s így léptem ki a nyílt utcára. Bella szobájában égett a villany, de jobbnak láttam az ajtón keresztül belépni. Első gondolatom az volt hogy engedély nélkül belépek, végül a kopogás mellet döntöttem. Vissza fojtott lélegzettel vártam hogy a szeretet lágy kinyissa az ajtót. Nagy sóhaj hagyta el a számat amikor Bella csóki barna szemeivel ütköztem. Hallottam ahogy a szívem hevesebben kezd verni, s elpirult. Boldog mosolyra húztam a számat, látva ismét mit váltok ki belőle. A mosoly lehervadt, amikor megéreztem a vámpír szagot, a bűz elviselhetetlen volt, de kevésbé mint a szúrás a szívemnél.
- Jake. - lehelte miközben előre dőlt. Nem úgy látszott mintha bármit is szeretett volna mondani, de azért elkezdte. - Én...
- Kérlek, engedj be! - mormogtam, s szó nélkül beléptem miközben lágyan arrébb tessékeltem. Nem volt meglepő amikor a vérszívó sötét szemeivel találtam szembe magam. Az ajtó előtt állt, s teljesen a falhoz tapadt. Arca megkeményedett a dühtől, tekintete pedig kivehetetlen volt. - Remélem tudod mi jár annak aki megszegi a szerződést. Te pedig egymás után követet el, a hibákat.
- Milyen szerződésről beszéltek? - szólt közbe Bell s én mit sem törődve vele folytattam.
- Ne tudd meg mivel jár az hogy átmerted lépni a határunkat, elintézem hogy felbontsák és akkor a saját kezemmel végzek veled. - keltem ki magamból. - Az hogy vissza jöttél, csak azért hogy átváltoztasd a lányt akit szeretek, csak tetézni fogja. Hidd el hogy végzek veled mielőtt akár egy kicsit is hozzá érhetnél.
- Sajnálom! - suttogta fogcsikorgatva. - Legközelebb hagyom hogy meghaljon a lány akit szeretsz! Vagy mégsem. Bármikor újra megtenném. - egy pillanatra Bellára sandítottam, aki rák vörös arccal állt lehajtott fejjel.
- Idióta. - morogtam. - Mit csináljak veled, ha te mindig halál közeli élményben vagy? Nem lehetek melletted minden percben. - itt ismét Edwardra néztem. Pedig szerettem volna, mindennél jobban szerettem volna mellette lenni, minden egyes percben.
- Köszönöm, Jacob az eddigi segítséget, köszönöm hogy életben tartottad Bellát. De most már itt vagyok, és addig nem megyek sehová, míg ő nem küld el engem. - mondta egy szuszra, a vérszívó. Reménykedve néztem Bellára, pedig nagyon jól tudtam hogy semmi esélyem rá hogy elküldje. Minden esetre látván Bella fürkésző pillantását, reménykedni kezdtem. Furcsán néztünk egymás szemére, s egy pillantra reménykedtem benne hogy - mélyen, nagyon mélyen - ő is szerelmes belém. Csak hogy Edward iránti eszelős érzései mind ezt elfedik az elméje elől.
- Meg sem kérdezem hogy döntöttél, biztos vagyok benne hogy nem mellettem. - mondtam összeszorított fogakkal, fájó szívvel. - Még az a csók sem változtatott semmin? - ekkor a vérszopó felszisszent, ekkor Bella félve rá nézett, ezzel megszakítva szemkontaktust.
- Jake... - ismét rám nézett,  üveges tekintettel meredt rám, amitől megijedtem. Testem remegve cselekedett s lépett előre hogy megérinthesse Bellát. Hogy én, megérinthessem életem értelmét. Vágyam egyetlen forrását, a lányt akiért mindent megtennék, ő még sem kér belőle. Kezeim a derekára siklottak, ekkor minden más megszűnt, csak ő létezett. Teste beleremegett az érintésembe. Még el is mosolyodtam volna, ha nem készült volna totálisan meg semmisíteni. Erősen az ajkába harapott majd rekedten folytatta. - Szeretlek. - de nem úgy ahogy szeretném. - futott át egy pillanatra a gondolataim közt, végül mégis tönkretesz ez a nő. - De... nem kérheted hogy válasszak közületek, nem bírnám meg tenni. Szeretnék a barátod maradni, csak a barátod... Edward a szerelmem... nem kérheted azt hogy küldjem el...
- Azt hiszem minden jogom meg van ehhez a kéréshez. - helyesbítettem fennhangon s előre hajoltam hogy érezze a közelségem. Teste egy pillanatra meg is remegett. - Viszont ha azt mondod marad és nem küldöd el, azzal engem bántasz. Hát nem veszed észre mennyire szeretlek? Nekem nem kell a barátságod, nem akarok szenvedni, nem kérheted tőlem.
- Jacob.
- Nem érdekel Bella, senki sem érdekel! - suttogtam magamhoz húzva, ekkor valaki felszisszent mögöttem. - Ő egy szörnyeteg és látom te ezt nem érted. A különbség kettőnk közül, igen egyszerű. Én ember vagyok, ha félig is de ember akinek dobog a szívem, meleg - szinte forró - teste és szerelmes beléd. Ő velem ellentétben veszélyes és vámpír, aki bármikor kiszívhatja a véred. Talán szeret, de ez néha nem elég.
- Pontosan, ez néha nem elég. - mondta Bella félre hajolva tőlem. Makacsul elhátrált, majd Edward mellé állt, ezzel engem teljesen összetörve. - Szeretlek, de Edward nélkül nem tudok élni. Szeretni néha nem elég - élve a te szavaiddal.
-  Bella, kérlek. - rekedt és záraz volt a hangom.
- Jacob. - suttogta amikor felfedezte a számomra semleges könnyeket az arcomon. Erősnek akartam tűnni, pedig még életemben nem voltam ilyen gyenge mint most. Kiszolgáltatottan álltam az előszoba közepén arra várva hogy szerelmem engem válasszon. Aminek persze mindig is kevés volt az esélye.
- Nem hiszem hogy sokat tehetnék még... - suttogtam szárazon. - Talán csak annyit hogy szeretlek, és mindig várni fogok rád, amíg csak élek. - nehézkesen ejtettem a szavakat s amikor Bella mozdult egy pillanatra reménykedni kezdtem végül csak a kezemért nyúlt s az arcához szorította.
- Nekem ez éppen elég... - suttogta miközben hozzám bujt. Érezvén testét a karomban, hihetetlen erővel töltött el, még akkor is ha tudom örökre elvesztettem. - Kérlek, Jake. Maradj a barátom...
- Tudod hogy lehetetlen. - feleltem rá sem nézve. A szívem darabokra szakadt, és ez csak arra volt elég hogy sebekké olvadjanak össze a darabok. Szándékosan nem kerestem a csoki barna szemeket, hisz tudtam hogy az csak megzavarna. Túlságosan is.
- Szeretlek. - nyögte ki, de tudtam hogy ez sem elég. Most már nem. Ha ezt akkor mondja ki miután megcsókoltam, tudom hogy ez enyém lenne. De már Edwardé.
- Tudom. - mondtam majd elindultam kifelé. - Vigyázz rá. - ezeket a szavakat már Edwardnak intéztem. Tudtam, nekem már nincs több dolgom itt. A lány akiért eddig mindent megtettem, hatalmas sebeket vágót a szívembe, végleg.

Bella szemszöge
-Jake. - nyögtem miután legjobb barátom átalakult nagy vörös bundás farkassá majd eltűnt  a sötét erőben. Nem volt időm sok mindenre, mert épp ekkor apa autója parkolt a felhajtón. Edward gyors csókot nyomott az ajkamra s felment az emeletre, míg én elintéztem hogy apa jól lakhasson, majd elintéztem az emberi teendőimet.
Végül álmosan dőltem Edward mellkasára.
- Szereted őt? - kérdezte váratlanul.
- Igen...
- Mint egy barátot...vagy...
- Jake a legjobb barátom. - mondtam rá sem pillantva.
- A gondolatai alapján ő nem így gondolja, s néha volt bennük valami ami miatt még én is kételkedőbe estem. - suttogta meg gyötört hangon.
- Elég. - kértem. - Inkább beszélgessünk másról, mondjuk arról az Adamről és Deanről.
- Nem. - kuncogta. - Inkább most aludj, alig bírsz ébren maradni, szerelmem. - ajkait lágyan az enyémre nyomta, ami persze csupán egy másodpercig volt ajkaimon. Ezalatt az idő állat, erős bizsergés kerített hatalmába, a lángokkal küzdöttem. - Jó éjt, Bella. - már beszélni is képtelen voltam. Edwardnak igaza volt, az álmosság hirtelen csapott le rám. Álmomban ismét Edwardal voltam...
Hamarosan elérkezett a forró reggel, amit meglepetéssel fogadtam. Egyedül Edward hideg teste emlékeztetett arra milyen időnek is kéne lennie. Mosolyogva néztem a már jól ismert aranybarna szemekbe, s félisten arcra ami most kisimultabb volt mint tegnap este.
- Jó reggelt! - mosolygót szélesen s homlokon csókolt.
- Reggelt. - viszonoztam majd felkuncogtam a gyomromba markoló érzéstől. Boldogság öntött el hogy ismét ilyen helyzetbe kerültünk, annyi borzalmas idő után. Már csak egy valaki hiányzik a képből...
- Hogy aludtál? - kíváncsian felhúzta a szemöldökét, jelezve hogy nagyon érdekli.
- Mielőtt bármihez is hozzá fognánk, elmegyek lezuhanyozni és fogat mosok. - mondtam mire Edward felnyögött. Szemeit behunyta egy másodpercre majd a levegőbe szimatolt.
- Te vagy a legszebb illatú lányka, kora reggel. - kuncogta halkan. - Nem értem miért kell folyton a tisztálkodáson gondolkozni, hidd el ha szörnyű szagod lenne, akkor szolnék.
- Nem, te akkor se szolnál. - mosolyogtam majd kiszálltam az ágyból. Edward ellenkezett egy kis ideig, de látván hogy nem engedek neki, kuncogva elengedett majd gyorsan a fürdőszoba felé vettem az irányt. Végig éreztem magamon a pillantását, még akkor is amikor tudtam már rég nem figyelhet. Amint meg volt a reggeli tusolás, majd fogmosás, végül a fésülés, kissé kellemesebben éreztem magam amikor a karjaiba zárt. Mosolyogva szimatolt, mig végül csak annyit mondott.
- Illatod senki sem szárnyalhatja túl, csak te magad. - bársonyos hangja a szívemig hatolt. Sosem éreztem magam még ennyire biztonságban, soha. Szerelmes szavai, csókjai, ölelése, hatalmas erőt adott nekem. A szívemen lévő varrás nyomok - ami Jacobnak volt köszönhető, hogy még egyben volt - mos teljesen eltűnt, és végre fájdalom mentesen élvezhettem Edward társasgát. Viszont a tudat, hogy Jake azokon megy keresztül mint régebben én, rondított mindenen.
- Apa ma nem lesz itthon, Harry temetését intézi. - mondtam furcsa hanton beszélve. - Tegnap mondta.
- Ki volt ez a Harry? - kérdezte végül, pár perces szünetet hagyva.
- Apa egyik legjobb barátja, Jake apja után. - kezdtem, de meg is bántam. Miért nem mondtam egyszerűen Billy-t? Már megint Jakehez kötünk ki, és ez bosszant. Amikor mindig vele voltam, csak Edwardra tudtam gondolni,, és arra hogy bántom őt a közelségem miatt. Most pedig minden forditva volt. Csak rá tudtam gondolni és féltem ezzel Edwardot bántom.
- Már megint az indián srácnál tartunk. - mormogta majd kicsit elengedett, aztán mégis gyengéden magához vont. - Szeretném ha nem találkoznál vele többet, mert féltelek. Tegnap is majdnem neked rontott.
- Ezt most komolyan kezded? - kérdeztem sértetten s mire feleszméltem már Edward csípőjén voltam, s ő alattam nézett fel rám. - A tegnapi után még nem jöttél rá hogy Jacob nem akar többet látni? Meg már amúgy is megmondtam tegnap hogy nem ti mondjátok meg nekem mi helyes, tudom én magam is.
- Neki máshogy fogalmaztál. - nyögött fel a furcsa helyzetünkön. Amikor jobban megnéztem az ülő helyzetemet én is felnyögtem zavaromban. Sosem voltam még ilyen közel ahhoz hogy megbolondítsam Edwardot. Most még sem éltem vele, inkább lehajoltam és arcon csókoltam majd lekászálódtam róla. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle. - Most hova mész? - suttogta utánam, meg sem várta a válaszom s már mellettem volt. Kezei a derekamra csavarodtak. - Köszönöm. - lehelte majd csókot nyomot a nyakamra.
- Enni megyek. - mondtam. - Kicsit még meg kell szoknom hogy ilyen hatással vagyok rád.
- Te mindig is ilyen hatással voltál rám. - kuncogta miközben a karjába kapott és leszaladt velem a földszintre.
- Edward! - sikoltottam mosolyogva s mikor leértünk játékosan a felső testébe bokszoltam, amit - mivel nem volt nagy ütés - meg sem éreztem. - Ez hirtelen jött! - vallottam be.
Edward tojásrántottát készített nekem, majd öntött egy kis narancs levet. Majd figyelte ahogy befalatozom a forró falatokat. Nem igazán szerettem ha néznek evés közben, de most felettébb jó érzéssel töltött el.
- Szeretném ha evés után átjönnél hozzám. - mondta miközben az üres tényért mosogattam. - Alice és Esme is látni szeretne, a többiekről nem is beszélve.
Egy pillanatra köpni-nyelni nem tudtam, féltem a saját válaszomtól. Végül azt feleltem ami a nyelvem hegyére jött...

Írta s bejegyezte Bess

Szomorúan látom a megjegyzéseket...

Sziasztok!

Szomorúan néztem végig a mindössze négy megjegyzést. *sóhajt* Mindenkinek aki írt, köszönet, de a többi olvasóval mi van? Végtelen nagy lelkesedéssel íróm ezt nektek, bár tudom hogy mindenkinek a tanulás az első, mert nekem is az. De ha egyszer képesek vagytok elolvasni, akkor némi megjegyzést is elvárnék. Nem kérnék sokat, csak látni szeretném hogy szeretitek olvasni a story-t. Most nem azt mondom hogy bezáróm - mert az a lehetőségek listájának a végén van. Csak kérni szeretnélek titeket hogy jelezzétek hogy vagytok. Hiszen én - mint látjátok - minden héten próbálok Friss-t hozni. Lehetséges hogy a 3.fejezet késve jött, de jött. És nem mondtam azt hogy jövőhétre hozom. Elhiszem hogy sok tanulni valótok van - pont mint nekem. Én mégis vettem a fáradságot hogy leüljek a gép elé és írjak nektek. Csak ennyit szerettem volna. További szép napot, hetet. Hétvégére pedig jön a jól megérdemelt fejezet ;)

Írta s bejegyezte Bess

3.fejezet - Bizonytalanság

 Sziasztok! Bocsika hogy késtem vele, de nagyon kevés időm volt rá. Tegnap, csak két órára volt időm feljönni. Tényleg ne haragudjatok rám. Tündi: Te se haragudj, nem sikerült elküldenem neked az Emailt. Arra gondoltam vegyél fel MSN-re, ha nem gond. Kedden megpróbálok feljönni, holnap biztos nem tudok. Itt van; Bess9999@hotmailcom Roppantul sajnálom, de kevés fejezettel szolgálhatok, ez az első olyan fejezet ami ilyen rövidre sikeredet. Ígérhetem hogy a következő fejezet, ennél kétszer hosszabb lesz. Tényleg röstellem , nagyon-nagyon, de csak ennyi telt tőlem most. A fejezet-et küldöm mindenkinek aki olvas engem. Köszönöm a 32 olvasót, és megkérnék mindenkit aki olvassa ezt a fejit hogy írjon megjegyzés. Köszi és puszi.

Bella szemszöge

Mélyen néztem Edward karamell barna szemeibe, miközben próbáltam nem ajkaira nézni. Tudom furcsa helyzetbe kerültem - kerültünk. Hogy miért? Mert itt volt előttem. A férfi aki azt mondta nem érez irántam semmit, most itt állt előttem. Valami megkönnyebbülést éreztem, és haragot. Nem értem miért tért vissza, hogy még több fájdalmat okozzon nekem? Mielőtt még bármit is mondhattam volna, fehér ujjait az ajkamra tette. A szívem hevesebben kezdett verni. Szinte már a torkomban dobogott.

- Ne haragudj! - suttogta. - De néhány farkas barátod észre vette hogy valaki átlépte a határukat. - húzta el a száját, kétségbe esetten. - A szobádban várok rád.

- Biztos? - kérdeztem bizonytalanul. Most először szólaltam meg, s ez is nagy erőfeszítésembe került. Halkan felsóhajtott, ami csak jobban felbosszantott. Csak bólintott.

Amikor eltűnt, könnyek szöktek a szemebe. Talán most láttam utoljára. Bár ez a pár pillanat is hatalmas erővel töltött fel. A szívem szúrni kezdett, s halk zokogásba kezdtem. Jó kifogásnak tűnhetett a farkasokkal jönnie. Tulajdon képen semmi kedvem nem volt ahhoz hogy haza menjek. Halk pityergésemet, egy ismerős szelíd hang zavarta meg.

- Bella! - amikor megfordultam Embry Call félmeztelen alakját pillantottam meg. - Végre, már mindenhol kerestelek! Jacob nagyon dühös, tudtad hogy Cullenék visszatért?

"Tessék?" - kérdezte egy belső hang. Szóval nem csak Edward tért vissza, hanem mindenki? Láttam Embry arcán a változást, pont úgy ahogy magamon kezdtem érezni. Talán van még esélyem arra hogy otthon találjam Edward-ot? Valamit csak jelenthet hogy megmentett, nemde? Félve pillantottam ismét Embry sötét szemeibe, amik most dühös szikrákat szórtak.

- Megtennéd, hogy haza viszel? - kérdeztem halványan rámosolyogva.

- Jake megkért hogy ne engedjelek a határon túlra! - mondta elnézve rólam.

- A határon belül vagyunk? - kérdeztem megleped hangon.

- Igen! - felelte ismét rám nézve. A szívem nagyot dobbant amikor rájöttem hogy Edward igazat mondott. Vajon azzal kapcsolatban is igazat mondott hogy hol vár rám éppen? - Mi történt veled? És mit keresel a parton? - tört ki hirtelen belőle. Furcsa pillantással nézett végig engem, miközben elém térdelt.

- Megtennéd hogy haza viszel? - kértem őt újra, s bevetettem a csábos erőmet. Ami régebben bejött Jacob-nál. Nagyot nyelt, és úgy nézett rám mintha minden eddigi tettét elfelejtette volna.

- Jake, meg fog ölni! - nyögte majd felállt. Egyből a kezem után nyúlt, s felsegített. - Remélem tisztában vagy vele hogy Jake nem tud megvédeni téged a rezervátumon kívül. Lehetséges hogy még ma ellátogat hozzád.

- Számoltam vele! -mondtam miközben hathatatlanul elindultam, a sarkomban Embry-vel. Egy kis idő után közvetlenül mellém lépett, nehogy megfázzak. Ezt egy kedves mosollyal az arcomon meg is köszöntem. Amikor beszóltunk a kocsijába, első dolga volt hogy felmelegítse. Az út során egyszer sem szóltunk egymáshoz, egy pici ideig még a vállára hajtott fejjel néztem ki az balakon, de ahogy éreztem hogy felmelegszik a testem, kicsit arrébb ültem. Úgy tűnt nem zavarja a közelségem, ezért kicsit még zavarba is jöttem. Ha nem tudnám miként érez irántam - kizárólag barátként kezelt, eddig - azt hinném hogy tetszem neki. Amikor megérkeztünk, mosolyogva köszönt el tőlem, és még egyszer figyelmezte tett Jacob-ra. Talán félnem kellet volna hogy Jake idejön, azért mert lehetségesen Edwardal talál, mégse rettegtem ettől annyira. Ezek után már nem akarom elveszíteni Jake-t, a legjobb barátomat.

Félve léptem be a házba, majd lemondóan felsóhajtottam. Edwardnak nyoma sem volt, és ez csak jobban letaglózott engem. Bár mire számítottam? Biztos lehettem benne hogy nem fog engem várni. Megmentett, de ennyi. Már az sem érdekelt miért tette.

- Edward. - nyögtem miközben neki támaszkodtam az ajtónak, s hagytam hogy kicsorduljanak az első könnycseppek. Fentről hirtelen ajtó csapódást hallottam. Mire feleszméltem már két hideg kar ölelte a derekamat.

- Itt vagyok! - suttogta, majd arcon csókolt, életem értelme. Először azt képzeltem megint csak képzelem, de akkor miért érzem az érintésének bizsergető valóságát. Hüvös leheletének kellemes érzését a nyakamon. Lélegzet eláító illatát az oromban. Ő nem is lehet más, csak valóság. Nehézkesen néztem fel az aranybarna szemekbe, ami most inkább karamell és aranybarna keverék volt. A szívem hevesebben kezdett verni a következő mondatát követően. - Bocsáss meg, életem amiért egyedül hagytalak. - egy pillanatra felnyögtem. Vissza gondolva az előző napokra, hetekre, hónapokra. Életem legborzasztóbb időszakán vagyok túl - azt hiszem. De most, hogy ismét Edward karjaiban tudhatom magam - még ha csak egy pillanatra is - jó érzéssel tölt el.

- Miért jöttél vissza? - ez volt az első mondatom miután megtaláltam a hangomat. Félre néztem, ugyanis képtelen voltam Edward szemébe nézni. Féltem a hirtelen jött bizonytalan érzéstől. Edward egyik kezét az álam alá csúsztatta, majd maga felé fordította a fejem. Érintése nyomán, kellemes bizsergés ment végbe a testemen.

- Azért mert szeretlek! - suttogta közel hajolva hozzám. Kikerekedett szemnek néztem aranybarna szemeibe, miközben próbáltam megtalálni a saját hangomat.

- Te azt mondtad... - köpni-nyelni nem tudtam, de ennyi azért kitelt belőlem.

- Hazudtam, Bella... hát nem érted? - nézett mélyen a szemembe. - Csak így tudtalak megvédeni, ha elhagylak. Létezésem legnagyobb örültsége volt, most már tudom. Azt hittem képes leszel boldog emberi életet élni, mert velem ezt nem tehetted meg.

- Nagyon jól tudtad mennyire szeretlek, hogy hihetted azt hogy képes leszek új életet kezdeni, nélküled? - kérdeztem kétségbeesett hangom, miközben előre dőltem hogy Edward jól láthassa mennyire dühös vagyok most. - Sosem lettem volna képes rá hogy elfeledjelek. - amikor Edward halványan rám mosolygott, ideges lettem. - Azt mondod szeretsz, de miből tudjam hogy most nem hazudsz? keltem ki magamból, mint egy idióta, aki visszakapta rég elvesztett tulajdonát. Haragosan néztem a karamell barna szemekbe miközben egy vonalba helyezkedtem ajkaival. - Mindennél jobban szeretlek, de félek hogy elvesztetted a bizalmamat. Hatalmas űrt hagytál magad után.

- Tudom! - suttogta, majd a mosoly helyett torz arcra váltott. - Magam sem tudom hogy bizonyíthatnám be neked, de szeretlek! És bánt hogy nem hiszed el, és az is bánt hogy annak idején elhitted nekem hogy nem érzek irántad semmit. - egy pillanatra düh villant szép szemeibe majd közel hajolt hozzám. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem leheletét ajkaimon.  - Talán úgy történt ahogy szerettem volna? - suttogta rémülten. - Sikerült túllépned rajtam? - amint szavai eljutottak hozzám, egyből tiltakozni akartam.
- Nem, persze hogy nem. - próbáltam kiverni Jacob-ot a fejemből és nem rá gondolni. Nem tartottam Fair-nak hogy pont most vert biztosítékot az agyamban, amikor épp Edwardal vagyok. - Szeretlek, de...
- Tudom... - szakított félbe, ezután minden olyan gyorsan történt. Mire feleszméltem már Edward nyakába kapaszkodtam. Ajkai égetően tapadtak az enyémhez, minden szenvedély benne volt. Az elmúlt időszak görcsös fájdalma, az idő múlása, szerelmem minden gyümölcse. A vér ami az erembe futott, egyre forróbb s forróbb lett. Izmos felső teste az enyémhez préselődött, s éreztem a belőle áradó hideget ami bizsergésbe tartotta az egész testemet.
Most tudtam meg igazán mire volt szükségem ennyire. Az idő múlásával csak arra jöttem rá, mennyire szeretem valójában Edwardot. Jobban mint kellene, jobban mint Jake-t
Élvezettel simultam karjaiba, és hagytam hogy kedvére kényeztesse ajkaim. Miközben próbáltam nem össze esni a bizsergető érzéstől, és a gyomromba feszülő csomótól.

Edward szemszöge
- Tudom! - suttogtam, még a mosoly is lehervadt az arcomról. - Magam sem tudom hogy bizonyíthatnám be neked, de szeretlek! És bánt hogy nem hiszed el, és az is bánt hogy annak idején elhitted nekem hogy nem érzek irántad semmit. - Dühített hogy annak ellenére hogy minden percben mondtam neki, képes volt elhinni az a hazugságot.Nagyon közel hajoltam hozzá, egy pillanatra átfutott a gondolataimon hogy megcsókol, de aztán eszembe jutott egy fontos kérdés.  - Talán úgy történt ahogy szerettem volna? - suttogtam rémülten. Magam is megijedtem ahogy végig néztem Bella arcán. - Sikerült túllépned rajtam? - itt Jacob Blackra gondoltam. Valami azt súgta nem csupán baráti kapcsolat van köztük.

- Nem, persze hogy nem!- mondta, de mintha csak a szája mondatná vele. Szerettem volna tudni mire gondol most.  - Szeretlek, de... - nekem se kellet több ahhoz hogy végre megcsókolhassam. A tudat hogy nem lépett túl rajtam, boldogabbá tett mint gondoltam.

- Tudom... - csupán ennyire futottam, gyors mozdulattal hajoltam előre, s megcsókoltam rég nem érintett szerelmem. Ajkai forrón tapadtak az enyémhez, a szám égni kezdett. Mikor vissza csókolt, s belém kapaszkodott, kezeim a derekára csúsztattam majd erősen magamhoz vontam. Védelmezően simítottam a mellkasomhoz. 

Vérének kellemes bukéja teljes erővel csapta meg az orromat, a szörnyeteg pedig feléledt bennem. Félve nyögtem bele a csókba, de nem engedtem el Bellát. Magam sem tudom miért, de nem érdekelt az égető érzés, melytől fuldoklani kezdtem. Nem érdekelt a csábító érzés sem. Csak Bella számított, az én Bellám.

Amikor elhajoltam tőle, halk sóhaj hagyta el mindkettőnk száját. Szerelmem meleg barna szemei elég erőt adtak nekem, amikor ismételten megcsókoltam. Ez már kevésbé volt követelőző , mint az előző. Itt a szerelem volt előnybe.

- Nem megyek el többet. - ígértem halkan, s homlokom az övére döntöttem. Végig a szemeit néztem, amik most becsukódtak.

- Ne ígérgess, kérlek! - suttogta erőtlen hangon. 

- Hát nem érted, Bella? - kérdeztem miközben az ölembe kaptam, s felvittem a szobájába hogy kevésbé alkalmatlanabb helyen beszélgethessünk tovább. - Szeretlek, téged. - bizonygattam őszintén miközben mellé feküdtem az ágyon. - Amit a múltban tettem az... rossz cselekedett volt. És nem csak téged viselt meg, Bella. Én is végig szenvedtem minden egyes percet amit nélküled kellet eltöltenem.

- Edward... - nyögte hirtelen.

- Nem tehetek a múlt ellen semmit, és ha nem is akarod hallani, nem fogod. De nem megyek el, csak ha te elküldesz, bármikor rám unsz elmegyek. És hagylak élni, csak kérned kell. - mondtam egy szusszal.

- Nem fogok rád unni, soha. - vörösödött el. Örömmel láttam hogy még képes vagyok ilyen helyzetben is zavarba hozni őt. 

- Örömmel hallom, Bella. - suttogtam. - Tudod, képtelen lennék olyan világban élni, ahol te nem létezel. Ezért is jöttem vissza, amint Alice látta hogy Victoria az életedre tör, vissza tértem és ők is. - halványan rá mosolyogtam, mikor furcsán nézett rám. Látom, kezdi érteni mi folyik körülötte. - Csak nem hitted azt hogy Alice nem figyel téged? Nem kell hozzá az én beleegyezésem hogy nézze a jövődet. Alice számára is fontos vagy.

- Még sem búcsúzott el tőlem. - sóhajtotta, s arcát kissé ázott ingembe fúrta.

- Mert nem engedtem neki. - vallottam be, s  vártam kedvesem reakcióját. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, s várta a magyarázatomat. - Ha könnyes búcsút vesztek egymástól, fenn áll a veszély hogy rájöjj fontos vagy mindannyiunknak, és ha ez bekövetkezik csak rosszabb lett volna a helyzet... Nekem is nehezemre eset kimondani azokat a szavakat. Szerettem volna hogy könnyebb legyen neked.

- Így sem volt könnyű, remélem tisztában vagy vele, miken mentem át, nélküled. - mondta s hozzám simult. Éreztem hogy megadta magát, legalábbis egyenlőre biztosan. - Hol voltál, mikor elmentél? - a kérdés váratlanul ért, de szinte egyből képes voltam válaszolni.

- Brazíliában. - mondtam. - Egy elhagyatott barlangban éltem, s csak akkor léptem ki onnan amikor vadásznom kellet. Bár ez csupán az első néhány hónapra igaz. - kíváncsi szemeire csak felkuncogni voltam képes. Magam is meglepődtem mennyivel jobban vagyok. - Nem sokkal azután hogy oda kerültem, megismerkedtem két nomád férfival, Dean és Adam. Mindketten barátságosnak tűtek, ezért néha-néha beszélgettem velük. Bár csak pár mondatot váltottam velük.

- És ők ott maradtak? - kérdezte álmos hangon.

- Egyértelmű. - mondtam. - Nem hinném hogy nagy örömmel töltené el a La Push-i barátaidat ha két nomádot hoznék Forksba. Most hogy eszembe jut, megosztanád velem ki az a Jacob Black? - fordultam felé várakozás teljesen.

- Tessék? - kérdezte meglepetten, s vártam mint válaszol.

Írta s bejegyezte Bess.

A Blog első díja.

Sziasztok!

Nem régiben Rena Rich megajándékozott egy díjjal. Aminek nagyon örülők mert az-az igazság hogy ez csak erőt add. Furcsálltam is hogy ennyire korán kapok díjat, de ez csak azt jelentheti hogy jó a történetem. Köszönöm Rena!

Öt dolog rólam:

- Kizárólag Team Edward vagyok, bár Jacobbal sincs semmi bajom. Nem szívesen olvasok olyan sztory-t ahol Bella Jake mellet marad.

- Hamarosan befejezem az első könyvemet, amint ha minden igaz ki is fogok adni.

- Szeretek olvasni - minő meglepő - inkább kalandos, romantikus regényeket. Pl: Twilight.

- Félig magyar, félig Francia vagyok. Anyum magyar emberke, apum pedig Francia.

- I LOVE ROBERT PATTINSON!

Öt ember akinek ajánlóm:

- AliceCarror - Csillagpor

- OneGirl - Levadászott szerelem

- Nessie Glambert - Varászlatos Bizonytalanság

- Puszmó - Tom és Puszmó

- Krisz - New Sun

Köszönöm még egyszer a díjat, én ezeknek az embereknek küldöm.

2.fejezet - Sziklaugrás

 Sziasztok!Itt ismét Bess. Meghoztam a második fejezet-et, ahol már beindulnak az események. Még nincs bétázva, mert a bétám nincs fent MSN-en, de amint fenn lesz elküldöm. Addig is ti hadd olvassátok:) Tündi: jelezted hogy szeretnél egyedi dizit. Szívesen megcsinálom neked, szóval csak annyit kell tenned hogy ehhez a bejegyzéshez megadod az Email címed. Ötleteim már vannak, hozzá és szívesen megosztanám veled. ;) Kissé hosszabb lett ez a fejezet, mint a többi. A fejit kedves öcsémnek ajánlóm, aki egy végzetes baleset után kórházba került, de már jobban van. Szóval Márk-nak.

Edward szemszöge

Száguldani kezdett bennem a féktelen düh, amikor megláttam rézbőrű farkas ellenségemet, Bellát ölelni. A hirtelen jött fájdalomtól először mozdulni sem bírtam, de amikor Bella ismét felém nézett, tudtam itt az ideje távoznom, mégsem akartam. Végül csupán pár méterrel hátrébb álltam meg hogy még véletlenül se vegyen észre a srác aki vele volt. De jól hallani szerettem volna amit mond az indián fiú. A gondolatai alapján, tudtam hasonlót szerettem volna én is. Ő mégis megelőzött. Legnagyobb bánatomra.
A párbeszéd alapján, Bella semleges érzéseket táplált a farkas fiú iránt. Mégis volt valami a hang színében ami a szívembe mart.
- Még mindig Őt szereted? - kérdezte elfojtva fájdalmát, név szerint Jacob Black.
- Örökké tartó szerelemmel. - szerelmem szavai a szívembe hatoltak. Sosem volt rá példa hogy fájdalmat éreztem, most mégis lüktettem a fájdalomtól. - És ez semmit sem fog változni.
- Bella. - szólt kétségbeesetten Jacob. - Ő elment, mert már nem szeretett és talán sosem szeretett. - ez nem igaz. Hazugság, mégis ezekkel a szavakkal hagytam magam mögött összetört kedvesemet.
Nem bírtam tovább hallgatni, biztos voltam benne ha még egy apró szót kihallgatok, nekem vége. Nagy iramba  a házunk felé vettem az irányt. Három dologban lettem hirtelen biztos. Az első: Jacob Black, egykori kedvesem újdonsült udvarlója. Kettő: Rendíthetetlenül szenved miattam. Végül három: Még mindig szeret engem.
Amikor hazaértem Alice nem várt dologgal várt. Biztos voltam benne hogy rossz mert fel s alá járkált, és amikor kérdeztem mi baja nem válaszolt. Végül kirobbantak belőle azok a szavak amik teljesen összeroppantottak.
- Mert te képtelen voltál, Bella elé állni, most mindannyian elveszítjük őt.  Ismét, most viszont véglet. - sírta könnyek nélkül.
- Miről beszélsz, Alice? - dermedtem meg miközben figyeltem ahogy Jasper lágyan magához vonja Alice-t.
- Annyira szeret téged, hogy képes eldobni az életét azért mert te nem vagy mellette. - mondta haragosan, s szerelme mellkasába fészkelte magát. Mondani akartam még valamit, de amikor Alice gondolatai közé néztem megfagytam. Kedvesem, könnyes arccal állt egy sziklatömbön és lefelé bámult az őrjöngő hullámförgetegbe. Erősen marni kezdte valami a szemeimet, de semmi sem jött ki belőlük. Ezt tettem volna, Vele? Ennyire tönkre tettem lelkileg?
- Bella, ne. Könyörgöm. - nyögtem. Az első gondolatom az volt hogy megkeresem, még biztos megtudom állítani.

Bella szemszöge
- Jake... -motyogtam mélyen a szemébe nézve. Várta a válaszom, egyenlőre még a sokk hatása alatt voltam. A tegnap este után komolyan ezt kérdezi? - Szörnyen sajnálom, de nekem ez nem fog menni!

- Még mindig Őt szereted? - kérdeztem félve Jacob. Félve néztem ismét oda ahol két perce még az árnyék állt. Mivel nem láttam semmi furcsát, ismét a barna szemek rabja lettem, amik úgy csillogtak mint ezernyi gyémánt.

- Örökké tartó szerelemmel. - vallottam meg összeszorított fogakkal, miközben lestem Jake vonásait. A szívem vadul döbögött a mellkasomban, és biztos voltam benne hogy ezt ő is hallja.

- Bella. - szólt kétségbeesetten Jacob. - Ő elment, mert már nem szeretett és talán sosem szeretett. - a szívem már a tokomban dobogott, amikor megvetően megráztam a fejemet. Jake reakció meglepő volt, már csak azt vettem észre hogy hozzám hajol és örülten vadul csókolja a szám, ami égni kezdett.  Próbáltam ellökni magamtól, mert a szám forrón égni kezdett és bizsergett. De most nem a szenvedélytől hanem a fájdalomtól. A mellkasának támasztottam a tenyerem és erősen kezdtem eltolni magamtól, nagyra nőtt barátom. Közben sós könnyek kezdték égetni a szemem, ekkor mintha feleszmélt volna Jake és elhajolt. Mikor találkozott a tekintetünk ő bűnbánóan morgott valami, s hátra lépett tőlem.

Ekkor már zokogta, a hiány érzetnek köszönhetően. Érezvén a forró fájdalmat ajkaimon ,rájöttem Edward mennyivel gyengédebben volt velem a múltban. Ha már nem is szeret, tudom hogy régen, én voltam neki a mindene. Talán. Vagy nem.

Szó se beszéd elléptem Jake mellöl, s bevágódtam  az autóba. Egy hosszú pillanatig még néztem őt a visszapillantó tükörben, majd elhajtottam ezzel megkezdve utamat a végzet felé. Megpróbáltam a felejtést, de Jake minden egyes érintése felidézi bennem őt, a gyengédségét, a szeretetét, a hideg érintését. Szerettem volna megpróbálni Jacobbal, és tudom hogy sikerült is volna. De sosem szerettem volna annyira mint Edwardot.

Ideges voltam és zaklatott, nem a haláltól féltem, csupán az ismeretlentől. Vajon ő is ott lesz? Ott lesz ahova megyek? Féltem hogy ismét olyan helyre kerülők ahol egyedül kell lennem. A halál békés, kellemes. Az élet pedig az ahol vagyok, nehéz és fájdalmas. Talán a halál után ismét láthatóm őt. Látni, aranybarna szemeit, bronz barna ,,selymes,, mindenfelé álló haját, és érezhetem a hideg karokat ahogy köré tekerednek.

Vagy csak ez is egy ábránd volna? Pontosan nem tudom, de már gondolkodni sem volt időm, mert időközben az erdő széléhez értem. Mélyeket sóhajtottam mikor kiléptem a hűvös levegőre. Tudtam még időm lenne dili dokihoz menni, s elmesélni neki a problémámat. Viszont tisztában voltam vele hogy mindenek egy vége lehet, dilidokiba zárnak ahol megkergülők, majd meghalok.

- A vége ugyanaz. - makogtam magam elé, majd elindultam oda ahol az életem örökre véget ér.

Elesetten mozogtam a fák között miközben próbáltam nem összeesni, saját testsulyom alatt. Minden mozdulattal, lépéssel egyre nehezebbnek éreztem magam. A sós könnyek ismételten megterítették a szemem, ezzel eltakarva előlem az utat.

" Bella miért csinálod ez velem? " - suttogta egy hang mikor kiléptem a fák közül egy kis sziklára lépve. A szél oly erővel lebbentette meg a hajam, hogy egy pillanatra azt hittem hátra esek. Egy pillanatra furcsa illat kúszott az orromba, s ekkor a bársonyos hang tisztábban szólalt meg. - Bocsáss meg, kedvesem. - a hangra fel sem figyeltem. Tudtam ha megfordulók az illúzió eltűnik.

- Sosem haragudtam rád. - feleltem magam elé. - Nem tehetsz róla hogy nem szeretsz, ez csak is az én hibám.

Mélyeket lélegeztem miközben lenéztem. A tüdőm megtelt oxigénnel, és hideg levegővel. Amikor felidéztem magamban az előző illatot, kisebb borzongás futott végig a gerincem mentén.

Félelemmel teli tekintettel meredtem az őrjöngő hullámok felé. A szívem egyre hevesebben kezdett verni, s éreztem hogy itt van vége.

Már épp készültem a végzetes ugrásra amikor a hang - közvetlenül mögöttem - ismét megszólalt. - Szeretlek, Bella, mindig is szerettelek. És mindig is szeretni foglak. - éreztem a hideg leheletet a nyakamon. Remegve fordultam meg, s néztem szembe az aranybarna szemekkel. Halvány mosolyra gördült az előttem álló félisten vámpír szája, s ekkor hátra léptem. Meg is bántam. Mivel elfogyott a talaj, így leléptem a szikláról és zuhanni kezdtem.

A levegő élesen csípte a testem miközben háttal vártam a becsapódást. Éles sikoly hagyta el a számat amikor magába szippantott a kék ismeretlen. Lüktetett a hátam és az összes testrészem, mind a fájdalomtól sajgott. A levegő hamarosan elfogyott, ekkor automatikusan kinyitottam a számat hogy levegőhöz juthassak. De meg is bántam amikor a tüdőm megtelítődött jéghideg vízzel. Fuldokolva kezdtem kapálózni, de egyre nehezebben ment a mozgás, s sötét foltok kezdtek megjelenni előttem. A testemen egy utolsó remegő hullám futott végig, majd a sötétség magába szippantott.

Azt ugyan még halottam hogy valaki a vízbe csobban, közvetlenül mellettem. S ennyi volt, talán ez a halál? Egy idő után könnyebb volt minden, amikor kinyitottam a szemem sötét volt, és nyirkos. De levegőm már volt.

" Bella, maradj életben! Él hogy én is élhessek " - kért kétségbeesetten a bársonyos hang. Edward. - villant át az elmémen. Majd furcsán elfintorodtam amikor rádöbbentem mi folyik körülöttem. A fekete árny, akit ma láttam - a furcsa bizsergés. A hang - amit tisztábban halottam mint az eddigieket. Az arc - amit régen láttam. A mosoly- melytől mindig a torkomban dobog a szívem. A szerelmi vallomás - mely hónapokkal ezelőtt halottam utoljára... Ő lehet az, senki más. Edward itt van.

Sosem akartam még ennyire hogy éljek. Kiakartam nyitni a szemem, hogy újra láthassam. Akárcsak egy percre is.

- Egy, kettő, három, dobogj. - üvöltötte kétségbeesetten szerelmem. - Élned kell, mert végem, Bella. Végem.

Végre színes foltok jelentek meg előttem, majd felültem és köhögve - hányó pozícióban - kiadtam magamtól a tüdőmbe szorult vizet.

Amikor felnéztem- két csodálatos karamell barna szemmel találtam magamban szemben, ekkor a szívem nagyot dobbant.

Edward szemszöge
Futottam, oly sebesen mint még soha. Nem tudtam merre kell mennem, talán már nem is érdekelt. A szívem vezetett, az agyam csak pörgött.  Bella volt az egyetlen ember, az egyetlen személy aki ilyen hatást képes elérni nálam. Tudtam ha elveszítem, abba belehalok. A cél egyszerű volt, és teljesen egyértelmű: Megmenteni életem értelmét, a végső pusztulástól.
Tulajdon képen újra lejátszódott bennem az amikor azt hittem elveszítem James által. Ismét számításba vettem a Volturrit. Mert biztos voltam benne ha most Bella meghal, értelmetlen lenne nekem is élnem. Eddig azért voltam képes élni, mert tudtam él és hogy boldog. Tévedtem. Hatalmasat tévedtem, s ezzel mindenkit hatalmas veszélybe sodortam.
Hirtelen álltam meg, amikor felnéztem. Bella Swan kecses alakját véltem észre venni egy kinyíló hegycsúcson. Az a rész már La Push - hoz tartozott. Nem volt időm gondolkodni, mert Bella már készen állt végett vetni mindkettőnk életének. Futásnak eredtem, nem számolva tetteimmel.
Erősen koncentráltam a szeretett nőre, s reménykedni kezdem hogy még nem késő. A fák, melyek mellet elrohantam, fájdalmas csavarással estek a földre. Dühös voltam, azért mert lassultam. Egyre lassabban ment  lépés, hogy miért? Mert megakartam halni. Ha Bella meghal, én utána halok. Ismét lepergettem magamban a Volturi ötletet.
Végül kiléptem az erdő sűrűjéből. Bella előttem állt, nekem háttal, kinyújtott kezekkel. - Bocsáss meg nekem kedvesem! - a szavak csak új dőltek belőlem. Minderre Bella fel sem figyelt. Kicsit közelebb szökkentem hozzá, hogy érezze, én valóság vagyok.
- Sosem haragudtam rád. - figyeltem fel rekedt hangjára. - Nem tehetsz róla hogy nem szeretsz, ez csak is az én hibám.
Kétségbe esetten néztem körbe, valami kijuttat keresve, de csak egy megoldás maradt. Közvetlenül mögé szökkentem, figyelve hogy még véletlenül se érjek hozzá. Láttam rajta a borzongató félelmet, ez megnyugtatott. Ugyanannyira rettegett mint én. Csupán én azért rettegtem mert féltem hogy elvesztem. Ő viszont egészen más miatt...
- Szeretlek, Bella, mindig is szerettelek. És mindig szeretni foglak. - vallottam közvetlenül a füle mellet. Bella teste megremegett, s váratlanul felém fordult. R égess rég nem látott mogyoró barna szemeit az enyémbe fúrta.  Félénken rámosolyogtam, s már készültem rá hogy ismét megszólaljak amikor hátra lépett. Egy pillanatra megremegett a testem, látva hogy szerelmem hátra lendül, le az őrjöngő hullámok felé.
Dermedten álltam néhány pillanatig, majd fájdalmamban utána ugrottam. Bíztam benne hogy semmi komoly baj nem történt vele. A hideg csípős levegő, simogatta a bőröm. Látván éles becstapodását, görcsbe rándult a gyomrom. Közvetlenül mellette csobbantam én is.
Teste elgyengülve, merült le a sötétségbe. Erősen kapálózni kezdtem felé, s amint elértem lágyan magamhoz vontam. Tétovázás nélkül nyomtam ajkam az övébe, s lassan kezdtem belé pumpálni az életet. Közben, kezemmel szerelmemmel, felfelé kezdtem úszni. Amint kirobbantam a felszínre, elengedtem ajkait. A mézes érzés a forró ajkak ajkaimra fagytak.
Kihúztam elernyedt testét a partra, s egyből újra éleszteni kezdtem. Halottam szívének ritmusát, mely egyre lassult.  Egy... kettő... három... - s ekkor ismét ajkaira tapasztottam az enyém hogy levegőt fújhassak a tüdőjébe. Élnie kell. Élnie hogy én is élhessek.
- Bella, maradj életben! Élj hogy én is élhessek! - kértem kétségbe esve, s tovább lélegeztettem. Ekkor ismét égni kezdett a szemem, de egy árva könny, se lebbent ki belőle. Szerelmem egyre fehérebb és fehérebb lett.. Szív alakú arca, szépen simult ki.
- Egy, Kettő, három, dobogj! - üvöltöttem magamból kikelve. - Élned kell, mert végem Bella. Végem..
Ekkor a szíve ismét erősebben dobogott, sőt, oly gyorsan mint mindig mikor megcsókoltam. Szemei kipattantak, s feldőlt kiköhögve magából a tüdejébe ragadt vizet. Majd felnézett rám, szelíd tekintettel.

Írta s bejegyezte Bess