3.fejezet - Bizonytalanság

 Sziasztok! Bocsika hogy késtem vele, de nagyon kevés időm volt rá. Tegnap, csak két órára volt időm feljönni. Tényleg ne haragudjatok rám. Tündi: Te se haragudj, nem sikerült elküldenem neked az Emailt. Arra gondoltam vegyél fel MSN-re, ha nem gond. Kedden megpróbálok feljönni, holnap biztos nem tudok. Itt van; Bess9999@hotmailcom Roppantul sajnálom, de kevés fejezettel szolgálhatok, ez az első olyan fejezet ami ilyen rövidre sikeredet. Ígérhetem hogy a következő fejezet, ennél kétszer hosszabb lesz. Tényleg röstellem , nagyon-nagyon, de csak ennyi telt tőlem most. A fejezet-et küldöm mindenkinek aki olvas engem. Köszönöm a 32 olvasót, és megkérnék mindenkit aki olvassa ezt a fejit hogy írjon megjegyzés. Köszi és puszi.

Bella szemszöge

Mélyen néztem Edward karamell barna szemeibe, miközben próbáltam nem ajkaira nézni. Tudom furcsa helyzetbe kerültem - kerültünk. Hogy miért? Mert itt volt előttem. A férfi aki azt mondta nem érez irántam semmit, most itt állt előttem. Valami megkönnyebbülést éreztem, és haragot. Nem értem miért tért vissza, hogy még több fájdalmat okozzon nekem? Mielőtt még bármit is mondhattam volna, fehér ujjait az ajkamra tette. A szívem hevesebben kezdett verni. Szinte már a torkomban dobogott.

- Ne haragudj! - suttogta. - De néhány farkas barátod észre vette hogy valaki átlépte a határukat. - húzta el a száját, kétségbe esetten. - A szobádban várok rád.

- Biztos? - kérdeztem bizonytalanul. Most először szólaltam meg, s ez is nagy erőfeszítésembe került. Halkan felsóhajtott, ami csak jobban felbosszantott. Csak bólintott.

Amikor eltűnt, könnyek szöktek a szemebe. Talán most láttam utoljára. Bár ez a pár pillanat is hatalmas erővel töltött fel. A szívem szúrni kezdett, s halk zokogásba kezdtem. Jó kifogásnak tűnhetett a farkasokkal jönnie. Tulajdon képen semmi kedvem nem volt ahhoz hogy haza menjek. Halk pityergésemet, egy ismerős szelíd hang zavarta meg.

- Bella! - amikor megfordultam Embry Call félmeztelen alakját pillantottam meg. - Végre, már mindenhol kerestelek! Jacob nagyon dühös, tudtad hogy Cullenék visszatért?

"Tessék?" - kérdezte egy belső hang. Szóval nem csak Edward tért vissza, hanem mindenki? Láttam Embry arcán a változást, pont úgy ahogy magamon kezdtem érezni. Talán van még esélyem arra hogy otthon találjam Edward-ot? Valamit csak jelenthet hogy megmentett, nemde? Félve pillantottam ismét Embry sötét szemeibe, amik most dühös szikrákat szórtak.

- Megtennéd, hogy haza viszel? - kérdeztem halványan rámosolyogva.

- Jake megkért hogy ne engedjelek a határon túlra! - mondta elnézve rólam.

- A határon belül vagyunk? - kérdeztem megleped hangon.

- Igen! - felelte ismét rám nézve. A szívem nagyot dobbant amikor rájöttem hogy Edward igazat mondott. Vajon azzal kapcsolatban is igazat mondott hogy hol vár rám éppen? - Mi történt veled? És mit keresel a parton? - tört ki hirtelen belőle. Furcsa pillantással nézett végig engem, miközben elém térdelt.

- Megtennéd hogy haza viszel? - kértem őt újra, s bevetettem a csábos erőmet. Ami régebben bejött Jacob-nál. Nagyot nyelt, és úgy nézett rám mintha minden eddigi tettét elfelejtette volna.

- Jake, meg fog ölni! - nyögte majd felállt. Egyből a kezem után nyúlt, s felsegített. - Remélem tisztában vagy vele hogy Jake nem tud megvédeni téged a rezervátumon kívül. Lehetséges hogy még ma ellátogat hozzád.

- Számoltam vele! -mondtam miközben hathatatlanul elindultam, a sarkomban Embry-vel. Egy kis idő után közvetlenül mellém lépett, nehogy megfázzak. Ezt egy kedves mosollyal az arcomon meg is köszöntem. Amikor beszóltunk a kocsijába, első dolga volt hogy felmelegítse. Az út során egyszer sem szóltunk egymáshoz, egy pici ideig még a vállára hajtott fejjel néztem ki az balakon, de ahogy éreztem hogy felmelegszik a testem, kicsit arrébb ültem. Úgy tűnt nem zavarja a közelségem, ezért kicsit még zavarba is jöttem. Ha nem tudnám miként érez irántam - kizárólag barátként kezelt, eddig - azt hinném hogy tetszem neki. Amikor megérkeztünk, mosolyogva köszönt el tőlem, és még egyszer figyelmezte tett Jacob-ra. Talán félnem kellet volna hogy Jake idejön, azért mert lehetségesen Edwardal talál, mégse rettegtem ettől annyira. Ezek után már nem akarom elveszíteni Jake-t, a legjobb barátomat.

Félve léptem be a házba, majd lemondóan felsóhajtottam. Edwardnak nyoma sem volt, és ez csak jobban letaglózott engem. Bár mire számítottam? Biztos lehettem benne hogy nem fog engem várni. Megmentett, de ennyi. Már az sem érdekelt miért tette.

- Edward. - nyögtem miközben neki támaszkodtam az ajtónak, s hagytam hogy kicsorduljanak az első könnycseppek. Fentről hirtelen ajtó csapódást hallottam. Mire feleszméltem már két hideg kar ölelte a derekamat.

- Itt vagyok! - suttogta, majd arcon csókolt, életem értelme. Először azt képzeltem megint csak képzelem, de akkor miért érzem az érintésének bizsergető valóságát. Hüvös leheletének kellemes érzését a nyakamon. Lélegzet eláító illatát az oromban. Ő nem is lehet más, csak valóság. Nehézkesen néztem fel az aranybarna szemekbe, ami most inkább karamell és aranybarna keverék volt. A szívem hevesebben kezdett verni a következő mondatát követően. - Bocsáss meg, életem amiért egyedül hagytalak. - egy pillanatra felnyögtem. Vissza gondolva az előző napokra, hetekre, hónapokra. Életem legborzasztóbb időszakán vagyok túl - azt hiszem. De most, hogy ismét Edward karjaiban tudhatom magam - még ha csak egy pillanatra is - jó érzéssel tölt el.

- Miért jöttél vissza? - ez volt az első mondatom miután megtaláltam a hangomat. Félre néztem, ugyanis képtelen voltam Edward szemébe nézni. Féltem a hirtelen jött bizonytalan érzéstől. Edward egyik kezét az álam alá csúsztatta, majd maga felé fordította a fejem. Érintése nyomán, kellemes bizsergés ment végbe a testemen.

- Azért mert szeretlek! - suttogta közel hajolva hozzám. Kikerekedett szemnek néztem aranybarna szemeibe, miközben próbáltam megtalálni a saját hangomat.

- Te azt mondtad... - köpni-nyelni nem tudtam, de ennyi azért kitelt belőlem.

- Hazudtam, Bella... hát nem érted? - nézett mélyen a szemembe. - Csak így tudtalak megvédeni, ha elhagylak. Létezésem legnagyobb örültsége volt, most már tudom. Azt hittem képes leszel boldog emberi életet élni, mert velem ezt nem tehetted meg.

- Nagyon jól tudtad mennyire szeretlek, hogy hihetted azt hogy képes leszek új életet kezdeni, nélküled? - kérdeztem kétségbeesett hangom, miközben előre dőltem hogy Edward jól láthassa mennyire dühös vagyok most. - Sosem lettem volna képes rá hogy elfeledjelek. - amikor Edward halványan rám mosolygott, ideges lettem. - Azt mondod szeretsz, de miből tudjam hogy most nem hazudsz? keltem ki magamból, mint egy idióta, aki visszakapta rég elvesztett tulajdonát. Haragosan néztem a karamell barna szemekbe miközben egy vonalba helyezkedtem ajkaival. - Mindennél jobban szeretlek, de félek hogy elvesztetted a bizalmamat. Hatalmas űrt hagytál magad után.

- Tudom! - suttogta, majd a mosoly helyett torz arcra váltott. - Magam sem tudom hogy bizonyíthatnám be neked, de szeretlek! És bánt hogy nem hiszed el, és az is bánt hogy annak idején elhitted nekem hogy nem érzek irántad semmit. - egy pillanatra düh villant szép szemeibe majd közel hajolt hozzám. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem leheletét ajkaimon.  - Talán úgy történt ahogy szerettem volna? - suttogta rémülten. - Sikerült túllépned rajtam? - amint szavai eljutottak hozzám, egyből tiltakozni akartam.
- Nem, persze hogy nem. - próbáltam kiverni Jacob-ot a fejemből és nem rá gondolni. Nem tartottam Fair-nak hogy pont most vert biztosítékot az agyamban, amikor épp Edwardal vagyok. - Szeretlek, de...
- Tudom... - szakított félbe, ezután minden olyan gyorsan történt. Mire feleszméltem már Edward nyakába kapaszkodtam. Ajkai égetően tapadtak az enyémhez, minden szenvedély benne volt. Az elmúlt időszak görcsös fájdalma, az idő múlása, szerelmem minden gyümölcse. A vér ami az erembe futott, egyre forróbb s forróbb lett. Izmos felső teste az enyémhez préselődött, s éreztem a belőle áradó hideget ami bizsergésbe tartotta az egész testemet.
Most tudtam meg igazán mire volt szükségem ennyire. Az idő múlásával csak arra jöttem rá, mennyire szeretem valójában Edwardot. Jobban mint kellene, jobban mint Jake-t
Élvezettel simultam karjaiba, és hagytam hogy kedvére kényeztesse ajkaim. Miközben próbáltam nem össze esni a bizsergető érzéstől, és a gyomromba feszülő csomótól.

Edward szemszöge
- Tudom! - suttogtam, még a mosoly is lehervadt az arcomról. - Magam sem tudom hogy bizonyíthatnám be neked, de szeretlek! És bánt hogy nem hiszed el, és az is bánt hogy annak idején elhitted nekem hogy nem érzek irántad semmit. - Dühített hogy annak ellenére hogy minden percben mondtam neki, képes volt elhinni az a hazugságot.Nagyon közel hajoltam hozzá, egy pillanatra átfutott a gondolataimon hogy megcsókol, de aztán eszembe jutott egy fontos kérdés.  - Talán úgy történt ahogy szerettem volna? - suttogtam rémülten. Magam is megijedtem ahogy végig néztem Bella arcán. - Sikerült túllépned rajtam? - itt Jacob Blackra gondoltam. Valami azt súgta nem csupán baráti kapcsolat van köztük.

- Nem, persze hogy nem!- mondta, de mintha csak a szája mondatná vele. Szerettem volna tudni mire gondol most.  - Szeretlek, de... - nekem se kellet több ahhoz hogy végre megcsókolhassam. A tudat hogy nem lépett túl rajtam, boldogabbá tett mint gondoltam.

- Tudom... - csupán ennyire futottam, gyors mozdulattal hajoltam előre, s megcsókoltam rég nem érintett szerelmem. Ajkai forrón tapadtak az enyémhez, a szám égni kezdett. Mikor vissza csókolt, s belém kapaszkodott, kezeim a derekára csúsztattam majd erősen magamhoz vontam. Védelmezően simítottam a mellkasomhoz. 

Vérének kellemes bukéja teljes erővel csapta meg az orromat, a szörnyeteg pedig feléledt bennem. Félve nyögtem bele a csókba, de nem engedtem el Bellát. Magam sem tudom miért, de nem érdekelt az égető érzés, melytől fuldoklani kezdtem. Nem érdekelt a csábító érzés sem. Csak Bella számított, az én Bellám.

Amikor elhajoltam tőle, halk sóhaj hagyta el mindkettőnk száját. Szerelmem meleg barna szemei elég erőt adtak nekem, amikor ismételten megcsókoltam. Ez már kevésbé volt követelőző , mint az előző. Itt a szerelem volt előnybe.

- Nem megyek el többet. - ígértem halkan, s homlokom az övére döntöttem. Végig a szemeit néztem, amik most becsukódtak.

- Ne ígérgess, kérlek! - suttogta erőtlen hangon. 

- Hát nem érted, Bella? - kérdeztem miközben az ölembe kaptam, s felvittem a szobájába hogy kevésbé alkalmatlanabb helyen beszélgethessünk tovább. - Szeretlek, téged. - bizonygattam őszintén miközben mellé feküdtem az ágyon. - Amit a múltban tettem az... rossz cselekedett volt. És nem csak téged viselt meg, Bella. Én is végig szenvedtem minden egyes percet amit nélküled kellet eltöltenem.

- Edward... - nyögte hirtelen.

- Nem tehetek a múlt ellen semmit, és ha nem is akarod hallani, nem fogod. De nem megyek el, csak ha te elküldesz, bármikor rám unsz elmegyek. És hagylak élni, csak kérned kell. - mondtam egy szusszal.

- Nem fogok rád unni, soha. - vörösödött el. Örömmel láttam hogy még képes vagyok ilyen helyzetben is zavarba hozni őt. 

- Örömmel hallom, Bella. - suttogtam. - Tudod, képtelen lennék olyan világban élni, ahol te nem létezel. Ezért is jöttem vissza, amint Alice látta hogy Victoria az életedre tör, vissza tértem és ők is. - halványan rá mosolyogtam, mikor furcsán nézett rám. Látom, kezdi érteni mi folyik körülötte. - Csak nem hitted azt hogy Alice nem figyel téged? Nem kell hozzá az én beleegyezésem hogy nézze a jövődet. Alice számára is fontos vagy.

- Még sem búcsúzott el tőlem. - sóhajtotta, s arcát kissé ázott ingembe fúrta.

- Mert nem engedtem neki. - vallottam be, s  vártam kedvesem reakcióját. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, s várta a magyarázatomat. - Ha könnyes búcsút vesztek egymástól, fenn áll a veszély hogy rájöjj fontos vagy mindannyiunknak, és ha ez bekövetkezik csak rosszabb lett volna a helyzet... Nekem is nehezemre eset kimondani azokat a szavakat. Szerettem volna hogy könnyebb legyen neked.

- Így sem volt könnyű, remélem tisztában vagy vele, miken mentem át, nélküled. - mondta s hozzám simult. Éreztem hogy megadta magát, legalábbis egyenlőre biztosan. - Hol voltál, mikor elmentél? - a kérdés váratlanul ért, de szinte egyből képes voltam válaszolni.

- Brazíliában. - mondtam. - Egy elhagyatott barlangban éltem, s csak akkor léptem ki onnan amikor vadásznom kellet. Bár ez csupán az első néhány hónapra igaz. - kíváncsi szemeire csak felkuncogni voltam képes. Magam is meglepődtem mennyivel jobban vagyok. - Nem sokkal azután hogy oda kerültem, megismerkedtem két nomád férfival, Dean és Adam. Mindketten barátságosnak tűtek, ezért néha-néha beszélgettem velük. Bár csak pár mondatot váltottam velük.

- És ők ott maradtak? - kérdezte álmos hangon.

- Egyértelmű. - mondtam. - Nem hinném hogy nagy örömmel töltené el a La Push-i barátaidat ha két nomádot hoznék Forksba. Most hogy eszembe jut, megosztanád velem ki az a Jacob Black? - fordultam felé várakozás teljesen.

- Tessék? - kérdezte meglepetten, s vártam mint válaszol.

Írta s bejegyezte Bess.

A Blog első díja.

Sziasztok!

Nem régiben Rena Rich megajándékozott egy díjjal. Aminek nagyon örülők mert az-az igazság hogy ez csak erőt add. Furcsálltam is hogy ennyire korán kapok díjat, de ez csak azt jelentheti hogy jó a történetem. Köszönöm Rena!

Öt dolog rólam:

- Kizárólag Team Edward vagyok, bár Jacobbal sincs semmi bajom. Nem szívesen olvasok olyan sztory-t ahol Bella Jake mellet marad.

- Hamarosan befejezem az első könyvemet, amint ha minden igaz ki is fogok adni.

- Szeretek olvasni - minő meglepő - inkább kalandos, romantikus regényeket. Pl: Twilight.

- Félig magyar, félig Francia vagyok. Anyum magyar emberke, apum pedig Francia.

- I LOVE ROBERT PATTINSON!

Öt ember akinek ajánlóm:

- AliceCarror - Csillagpor

- OneGirl - Levadászott szerelem

- Nessie Glambert - Varászlatos Bizonytalanság

- Puszmó - Tom és Puszmó

- Krisz - New Sun

Köszönöm még egyszer a díjat, én ezeknek az embereknek küldöm.

2.fejezet - Sziklaugrás

 Sziasztok!Itt ismét Bess. Meghoztam a második fejezet-et, ahol már beindulnak az események. Még nincs bétázva, mert a bétám nincs fent MSN-en, de amint fenn lesz elküldöm. Addig is ti hadd olvassátok:) Tündi: jelezted hogy szeretnél egyedi dizit. Szívesen megcsinálom neked, szóval csak annyit kell tenned hogy ehhez a bejegyzéshez megadod az Email címed. Ötleteim már vannak, hozzá és szívesen megosztanám veled. ;) Kissé hosszabb lett ez a fejezet, mint a többi. A fejit kedves öcsémnek ajánlóm, aki egy végzetes baleset után kórházba került, de már jobban van. Szóval Márk-nak.

Edward szemszöge

Száguldani kezdett bennem a féktelen düh, amikor megláttam rézbőrű farkas ellenségemet, Bellát ölelni. A hirtelen jött fájdalomtól először mozdulni sem bírtam, de amikor Bella ismét felém nézett, tudtam itt az ideje távoznom, mégsem akartam. Végül csupán pár méterrel hátrébb álltam meg hogy még véletlenül se vegyen észre a srác aki vele volt. De jól hallani szerettem volna amit mond az indián fiú. A gondolatai alapján, tudtam hasonlót szerettem volna én is. Ő mégis megelőzött. Legnagyobb bánatomra.
A párbeszéd alapján, Bella semleges érzéseket táplált a farkas fiú iránt. Mégis volt valami a hang színében ami a szívembe mart.
- Még mindig Őt szereted? - kérdezte elfojtva fájdalmát, név szerint Jacob Black.
- Örökké tartó szerelemmel. - szerelmem szavai a szívembe hatoltak. Sosem volt rá példa hogy fájdalmat éreztem, most mégis lüktettem a fájdalomtól. - És ez semmit sem fog változni.
- Bella. - szólt kétségbeesetten Jacob. - Ő elment, mert már nem szeretett és talán sosem szeretett. - ez nem igaz. Hazugság, mégis ezekkel a szavakkal hagytam magam mögött összetört kedvesemet.
Nem bírtam tovább hallgatni, biztos voltam benne ha még egy apró szót kihallgatok, nekem vége. Nagy iramba  a házunk felé vettem az irányt. Három dologban lettem hirtelen biztos. Az első: Jacob Black, egykori kedvesem újdonsült udvarlója. Kettő: Rendíthetetlenül szenved miattam. Végül három: Még mindig szeret engem.
Amikor hazaértem Alice nem várt dologgal várt. Biztos voltam benne hogy rossz mert fel s alá járkált, és amikor kérdeztem mi baja nem válaszolt. Végül kirobbantak belőle azok a szavak amik teljesen összeroppantottak.
- Mert te képtelen voltál, Bella elé állni, most mindannyian elveszítjük őt.  Ismét, most viszont véglet. - sírta könnyek nélkül.
- Miről beszélsz, Alice? - dermedtem meg miközben figyeltem ahogy Jasper lágyan magához vonja Alice-t.
- Annyira szeret téged, hogy képes eldobni az életét azért mert te nem vagy mellette. - mondta haragosan, s szerelme mellkasába fészkelte magát. Mondani akartam még valamit, de amikor Alice gondolatai közé néztem megfagytam. Kedvesem, könnyes arccal állt egy sziklatömbön és lefelé bámult az őrjöngő hullámförgetegbe. Erősen marni kezdte valami a szemeimet, de semmi sem jött ki belőlük. Ezt tettem volna, Vele? Ennyire tönkre tettem lelkileg?
- Bella, ne. Könyörgöm. - nyögtem. Az első gondolatom az volt hogy megkeresem, még biztos megtudom állítani.

Bella szemszöge
- Jake... -motyogtam mélyen a szemébe nézve. Várta a válaszom, egyenlőre még a sokk hatása alatt voltam. A tegnap este után komolyan ezt kérdezi? - Szörnyen sajnálom, de nekem ez nem fog menni!

- Még mindig Őt szereted? - kérdeztem félve Jacob. Félve néztem ismét oda ahol két perce még az árnyék állt. Mivel nem láttam semmi furcsát, ismét a barna szemek rabja lettem, amik úgy csillogtak mint ezernyi gyémánt.

- Örökké tartó szerelemmel. - vallottam meg összeszorított fogakkal, miközben lestem Jake vonásait. A szívem vadul döbögött a mellkasomban, és biztos voltam benne hogy ezt ő is hallja.

- Bella. - szólt kétségbeesetten Jacob. - Ő elment, mert már nem szeretett és talán sosem szeretett. - a szívem már a tokomban dobogott, amikor megvetően megráztam a fejemet. Jake reakció meglepő volt, már csak azt vettem észre hogy hozzám hajol és örülten vadul csókolja a szám, ami égni kezdett.  Próbáltam ellökni magamtól, mert a szám forrón égni kezdett és bizsergett. De most nem a szenvedélytől hanem a fájdalomtól. A mellkasának támasztottam a tenyerem és erősen kezdtem eltolni magamtól, nagyra nőtt barátom. Közben sós könnyek kezdték égetni a szemem, ekkor mintha feleszmélt volna Jake és elhajolt. Mikor találkozott a tekintetünk ő bűnbánóan morgott valami, s hátra lépett tőlem.

Ekkor már zokogta, a hiány érzetnek köszönhetően. Érezvén a forró fájdalmat ajkaimon ,rájöttem Edward mennyivel gyengédebben volt velem a múltban. Ha már nem is szeret, tudom hogy régen, én voltam neki a mindene. Talán. Vagy nem.

Szó se beszéd elléptem Jake mellöl, s bevágódtam  az autóba. Egy hosszú pillanatig még néztem őt a visszapillantó tükörben, majd elhajtottam ezzel megkezdve utamat a végzet felé. Megpróbáltam a felejtést, de Jake minden egyes érintése felidézi bennem őt, a gyengédségét, a szeretetét, a hideg érintését. Szerettem volna megpróbálni Jacobbal, és tudom hogy sikerült is volna. De sosem szerettem volna annyira mint Edwardot.

Ideges voltam és zaklatott, nem a haláltól féltem, csupán az ismeretlentől. Vajon ő is ott lesz? Ott lesz ahova megyek? Féltem hogy ismét olyan helyre kerülők ahol egyedül kell lennem. A halál békés, kellemes. Az élet pedig az ahol vagyok, nehéz és fájdalmas. Talán a halál után ismét láthatóm őt. Látni, aranybarna szemeit, bronz barna ,,selymes,, mindenfelé álló haját, és érezhetem a hideg karokat ahogy köré tekerednek.

Vagy csak ez is egy ábránd volna? Pontosan nem tudom, de már gondolkodni sem volt időm, mert időközben az erdő széléhez értem. Mélyeket sóhajtottam mikor kiléptem a hűvös levegőre. Tudtam még időm lenne dili dokihoz menni, s elmesélni neki a problémámat. Viszont tisztában voltam vele hogy mindenek egy vége lehet, dilidokiba zárnak ahol megkergülők, majd meghalok.

- A vége ugyanaz. - makogtam magam elé, majd elindultam oda ahol az életem örökre véget ér.

Elesetten mozogtam a fák között miközben próbáltam nem összeesni, saját testsulyom alatt. Minden mozdulattal, lépéssel egyre nehezebbnek éreztem magam. A sós könnyek ismételten megterítették a szemem, ezzel eltakarva előlem az utat.

" Bella miért csinálod ez velem? " - suttogta egy hang mikor kiléptem a fák közül egy kis sziklára lépve. A szél oly erővel lebbentette meg a hajam, hogy egy pillanatra azt hittem hátra esek. Egy pillanatra furcsa illat kúszott az orromba, s ekkor a bársonyos hang tisztábban szólalt meg. - Bocsáss meg, kedvesem. - a hangra fel sem figyeltem. Tudtam ha megfordulók az illúzió eltűnik.

- Sosem haragudtam rád. - feleltem magam elé. - Nem tehetsz róla hogy nem szeretsz, ez csak is az én hibám.

Mélyeket lélegeztem miközben lenéztem. A tüdőm megtelt oxigénnel, és hideg levegővel. Amikor felidéztem magamban az előző illatot, kisebb borzongás futott végig a gerincem mentén.

Félelemmel teli tekintettel meredtem az őrjöngő hullámok felé. A szívem egyre hevesebben kezdett verni, s éreztem hogy itt van vége.

Már épp készültem a végzetes ugrásra amikor a hang - közvetlenül mögöttem - ismét megszólalt. - Szeretlek, Bella, mindig is szerettelek. És mindig is szeretni foglak. - éreztem a hideg leheletet a nyakamon. Remegve fordultam meg, s néztem szembe az aranybarna szemekkel. Halvány mosolyra gördült az előttem álló félisten vámpír szája, s ekkor hátra léptem. Meg is bántam. Mivel elfogyott a talaj, így leléptem a szikláról és zuhanni kezdtem.

A levegő élesen csípte a testem miközben háttal vártam a becsapódást. Éles sikoly hagyta el a számat amikor magába szippantott a kék ismeretlen. Lüktetett a hátam és az összes testrészem, mind a fájdalomtól sajgott. A levegő hamarosan elfogyott, ekkor automatikusan kinyitottam a számat hogy levegőhöz juthassak. De meg is bántam amikor a tüdőm megtelítődött jéghideg vízzel. Fuldokolva kezdtem kapálózni, de egyre nehezebben ment a mozgás, s sötét foltok kezdtek megjelenni előttem. A testemen egy utolsó remegő hullám futott végig, majd a sötétség magába szippantott.

Azt ugyan még halottam hogy valaki a vízbe csobban, közvetlenül mellettem. S ennyi volt, talán ez a halál? Egy idő után könnyebb volt minden, amikor kinyitottam a szemem sötét volt, és nyirkos. De levegőm már volt.

" Bella, maradj életben! Él hogy én is élhessek " - kért kétségbeesetten a bársonyos hang. Edward. - villant át az elmémen. Majd furcsán elfintorodtam amikor rádöbbentem mi folyik körülöttem. A fekete árny, akit ma láttam - a furcsa bizsergés. A hang - amit tisztábban halottam mint az eddigieket. Az arc - amit régen láttam. A mosoly- melytől mindig a torkomban dobog a szívem. A szerelmi vallomás - mely hónapokkal ezelőtt halottam utoljára... Ő lehet az, senki más. Edward itt van.

Sosem akartam még ennyire hogy éljek. Kiakartam nyitni a szemem, hogy újra láthassam. Akárcsak egy percre is.

- Egy, kettő, három, dobogj. - üvöltötte kétségbeesetten szerelmem. - Élned kell, mert végem, Bella. Végem.

Végre színes foltok jelentek meg előttem, majd felültem és köhögve - hányó pozícióban - kiadtam magamtól a tüdőmbe szorult vizet.

Amikor felnéztem- két csodálatos karamell barna szemmel találtam magamban szemben, ekkor a szívem nagyot dobbant.

Edward szemszöge
Futottam, oly sebesen mint még soha. Nem tudtam merre kell mennem, talán már nem is érdekelt. A szívem vezetett, az agyam csak pörgött.  Bella volt az egyetlen ember, az egyetlen személy aki ilyen hatást képes elérni nálam. Tudtam ha elveszítem, abba belehalok. A cél egyszerű volt, és teljesen egyértelmű: Megmenteni életem értelmét, a végső pusztulástól.
Tulajdon képen újra lejátszódott bennem az amikor azt hittem elveszítem James által. Ismét számításba vettem a Volturrit. Mert biztos voltam benne ha most Bella meghal, értelmetlen lenne nekem is élnem. Eddig azért voltam képes élni, mert tudtam él és hogy boldog. Tévedtem. Hatalmasat tévedtem, s ezzel mindenkit hatalmas veszélybe sodortam.
Hirtelen álltam meg, amikor felnéztem. Bella Swan kecses alakját véltem észre venni egy kinyíló hegycsúcson. Az a rész már La Push - hoz tartozott. Nem volt időm gondolkodni, mert Bella már készen állt végett vetni mindkettőnk életének. Futásnak eredtem, nem számolva tetteimmel.
Erősen koncentráltam a szeretett nőre, s reménykedni kezdem hogy még nem késő. A fák, melyek mellet elrohantam, fájdalmas csavarással estek a földre. Dühös voltam, azért mert lassultam. Egyre lassabban ment  lépés, hogy miért? Mert megakartam halni. Ha Bella meghal, én utána halok. Ismét lepergettem magamban a Volturi ötletet.
Végül kiléptem az erdő sűrűjéből. Bella előttem állt, nekem háttal, kinyújtott kezekkel. - Bocsáss meg nekem kedvesem! - a szavak csak új dőltek belőlem. Minderre Bella fel sem figyelt. Kicsit közelebb szökkentem hozzá, hogy érezze, én valóság vagyok.
- Sosem haragudtam rád. - figyeltem fel rekedt hangjára. - Nem tehetsz róla hogy nem szeretsz, ez csak is az én hibám.
Kétségbe esetten néztem körbe, valami kijuttat keresve, de csak egy megoldás maradt. Közvetlenül mögé szökkentem, figyelve hogy még véletlenül se érjek hozzá. Láttam rajta a borzongató félelmet, ez megnyugtatott. Ugyanannyira rettegett mint én. Csupán én azért rettegtem mert féltem hogy elvesztem. Ő viszont egészen más miatt...
- Szeretlek, Bella, mindig is szerettelek. És mindig szeretni foglak. - vallottam közvetlenül a füle mellet. Bella teste megremegett, s váratlanul felém fordult. R égess rég nem látott mogyoró barna szemeit az enyémbe fúrta.  Félénken rámosolyogtam, s már készültem rá hogy ismét megszólaljak amikor hátra lépett. Egy pillanatra megremegett a testem, látva hogy szerelmem hátra lendül, le az őrjöngő hullámok felé.
Dermedten álltam néhány pillanatig, majd fájdalmamban utána ugrottam. Bíztam benne hogy semmi komoly baj nem történt vele. A hideg csípős levegő, simogatta a bőröm. Látván éles becstapodását, görcsbe rándult a gyomrom. Közvetlenül mellette csobbantam én is.
Teste elgyengülve, merült le a sötétségbe. Erősen kapálózni kezdtem felé, s amint elértem lágyan magamhoz vontam. Tétovázás nélkül nyomtam ajkam az övébe, s lassan kezdtem belé pumpálni az életet. Közben, kezemmel szerelmemmel, felfelé kezdtem úszni. Amint kirobbantam a felszínre, elengedtem ajkait. A mézes érzés a forró ajkak ajkaimra fagytak.
Kihúztam elernyedt testét a partra, s egyből újra éleszteni kezdtem. Halottam szívének ritmusát, mely egyre lassult.  Egy... kettő... három... - s ekkor ismét ajkaira tapasztottam az enyém hogy levegőt fújhassak a tüdőjébe. Élnie kell. Élnie hogy én is élhessek.
- Bella, maradj életben! Élj hogy én is élhessek! - kértem kétségbe esve, s tovább lélegeztettem. Ekkor ismét égni kezdett a szemem, de egy árva könny, se lebbent ki belőle. Szerelmem egyre fehérebb és fehérebb lett.. Szív alakú arca, szépen simult ki.
- Egy, Kettő, három, dobogj! - üvöltöttem magamból kikelve. - Élned kell, mert végem Bella. Végem..
Ekkor a szíve ismét erősebben dobogott, sőt, oly gyorsan mint mindig mikor megcsókoltam. Szemei kipattantak, s feldőlt kiköhögve magából a tüdejébe ragadt vizet. Majd felnézett rám, szelíd tekintettel.

Írta s bejegyezte Bess

Béta kerestetik.

Szióka!

Sokan jelezték hogy bétára lenne szükségem, és belátom tényleg igaz. Szóval akit érdekel eme kis történet bétázása, az írjon nekem ehhez a bejegyzéshez. Szükségem lenne egy Email címre, de mindennél fontosabb hogy leírja ide nekem az MSN címét. Ha sokan jelentkeznek, egyértelműen amellett az emberke mellet döntők, aki már több blogon is szorgalmasan bétázott. Remélem azért akad aki elvállal. Ha mégsem, kénytelen vagyok a merengői béta piachoz fordulni.

Írta, s Bejegyezte Cassandra Salvatore

1.fejezet - Árnyék

 Sziasztok!
 Sikerült megírnom a fejezet-et. Azért tartott ennyire sokáig mert ezt a fejezet-et egy versenyre csináltam. Ami Itt található. Ha szeretnétek még lehet rá jelentkezni, igen egyszerű, de sajnos újra át kellet gondolnom mit írjak az első fejezet-be. Köszönöm szépen a szép megjegyzéseket. Szeretnék ide is kapni párat, ha nem probléma. Ez még csak a kezdés, de amint beindulnak a dolgok biztos több olvasóm lesz. De ez a 22 rendszeres olvasó nagyon nagy örömmel tölt el. Jó olvasást, és sok komit. Puszi.

Bella szemszöge

Erősen kellet koncentrálnom hogy ne hányjam le a tükörben lévő lányt, aki valójában én voltam. Zokogni akartam, de egy könny sem jött ki sötét szemeiből. Ami szikrákat szórt, mikor felidéztem magamban az utóbbi fél órát.

Dühös voltam magamra, és tulajdonképpen az egész világra. Hiába csókolt meg a legjobb barátom, nem éreztem azt hogy szükségem lenne új életre. Vagy egyáltalán rá. Amikor elküldtem, teljes fájdalmamban, magabiztos voltam. Nem eset nehezemre.

Nekem Romaó-ra volt szükségem, nem pedig Paris-ra, ő csupán a legjobb barátom, se több se kevesebb.

- Bella! Megjöttem! – apa hangja volt. Fáradt és szomorkás. Hát persze. Az egyik legjobb barátja – Billy után – Harry meghalt. Jacob mesélte mi történet, és azt is hogy halt meg. Sue – a felesége, és két gyermeke most biztosan szenvednek.

Most mégsem volt idegrendszerem ahhoz hogy levonuljak és megöleljem. Túl sok egyéb érzés kavarodott bennem.

Edward érintésére, szerelmére vágytam. És egy erős szappanra hogy lemoshassam magamról Jacob Black érintését. Legalábbis egy időgépre, hogy megállíthassam azt ami történt.

- Kislányom, itt vagy bent? – kérdezte apa, s halkan kopogni kezdett a fürdőszoba ajtaján. Kezeimmel még mindig erősen kapaszkodtam a csap két oldalába.

- Igen! – mondtam hangosan, majd megfordultam az ajtó irányába. Az ajtó halkan nyílt ki, s Charlie jött be. Szemei vörösek voltak, haja kissé csapzott, a ruhája pedig rongyként lógott rajta. Nem festett valami jól, ezt első látásra tudtam. – Hogy vagy? – kérdeztem miközben az ölébe zártam testem.

- Gondolhatod! – mondta miközben lágyan eltolt magától. – Harry halála hirtelen ért. Tudom hogy az én hibám.

- Dehogy! – suttogtam, s ekkor a könnyek amik nem jöttek, most felszínre törtek. Szarul voltam, nagyon szarul. És a tudat hogy apa barátja meghalt, csak rosszabb volt.

Néhány perc csönd után, úgy éreztem megkel kérdeznem, nem-e éhes. Amikre a válasza, igen volt. Nekem se kellet több. Amikor lementünk, már melegíteni is kezdtem az, aznap készített ételt.

A furcsa érzéseimmel néztem apám szemébe, de annyira rosszul volt, hogy biztos nem vette észre, a bennem lappangó érzéseket.

Úgy döntöttem nincs értelme tovább fenn maradnom. Miután apu megvacsorázott, felmentem lezuhanyozni.

Erősen próbáltam kiverni Jacob csókját, de a szívem sajgott a tudattól hogy megcsaltam Edward emlékét. Könnyes szemekkel meredtem a sötétségben, mígnem aludni kezdtem. Edward, mint mindig most is az álmaim felett uralkodott.

Edward szemszöge

Alice nem tévedett. Bella élete csak rajtam múlik, de eddig nem voltam mellette. Mert nem akartam önző lenni, nem akartam a szerelmemmel megfojtani őt, inkább megfosztottam őt magamtól. Nem gondoltam bele, mit teszek. De akkor már késő volt, azon a végzetes napon elhagytam, elmentem. Nem maradtam mellette, inkább elbújtam egy barlangba arra várva hogy meghaljak.

- Edward! – Alice csilingelő hangja egyszeriben zökkentett ki, folytonosan önmarcangoló gondolataimból. Az erdő szélén álltam, még mindig Victoria nyomát figyelve, s megfordultam hogy szembe találhassam magam kedves húgommal.

- Alice, mindenki visszatért? – kérdeztem semmit mondóan. Egy pillanatra elfintorodott látva rajtam a fájdalmat.

- Igen, mindenki Edward. – makogta csendesen, s elém állt karba tett kézzel. – Szeretném ha tudnád, holnap elmegyek Bellához,.

Megvetően néztem rá, de nem feleltem. Tudtam hogy nincs értelme, mert Alice hajthatatlan. Mégis, valamivel megakartam győzni, várjon még azzal a beszélgetéssel.

- Rendben. – mondtam furcsa hangon. – Csak arra kérlek, ne holnap…

- Edward! – morogta.

- Várj! – kértem gyorsan. – Tudom hogy makacs vagy, pont annyira mit ő. De arra kérlek várj, addig míg találkozik velem. Szeretném ha velem találkozna először.

- De ha lehet még halnap told, Bellához a segged. – mosolygott szélesen. – Bár ahogy a jövőt látom, még ma meglátogatod. Nem is zavarlak. Olyan kis csacsi vagy hogy a végén még pont ezért nem fogsz elmenni, mert elmondtam.

Nem feleltem, csak elfordultam s tovább indultam Victoria nyomában. Talán ha ma elmegyek hozzá, holnap könnyebb lesz közölnöm vele, mennyire szeretem és hogy sosem éreztem másképp? Mert igen, annyira szeretem hogy az életem nélküle kész katasztrófa. Szeretni őt, olyan mint embernek a levegő, az oxigén, a szív, s a lélek.
Tudtam hogy elérkezett az a pillanat amit már hónapok óta várók, kívánok. Az élet telis tele van kihívásokkal, az enyém pedig főleg. De Bella az én kihívásom, Bellának pedig én vagyok a kihívása.
A döntésem követően - miszerint ma elmegyek hozzá - irányt választottam. Charlie Swan és Isabella Swan, kis birtoka felé vettem az irányt. Sosem féltem még ennyire, mint most. Pedig tudom hogy semmi okom nem volt rá, Bella minden bizonnyal mélyen alszik.
Így hát lassan, s óvatosan bemásztam Bella ablakán, ekkor már számoltam azzal amit látni fogok, mélyen alvó szerelmemet.

Az ablak mellet álltam meg, karba tett kézzel, miközben végig mértem rég nem látott kedvesemet. Szemei könnyesek voltak, a teste összegömbölyödött. Ajkai pedig elnyíltak egymástól, és egyeletlenül lélegzett. A mellkasom szúrni kezdett az érzéstől, ami ellepte a testemet. Erős kényszert éreztem ahhoz hogy megérintsem őt. Hogy ajkam, ajkaira tapaszthassam. Szükségem volt a csókjára ahhoz hogy élhessek, tovább. Egyszerűen képtelen voltam tovább türtőztetni magam, a testemnek nem bírtam tovább parancsolni.

Alvó kedvesem mellé szökkentem, hosszú fehér újaimmal, letöröltem felcsorduló könnyeit. A forró érintés ismét kínzó emlékeket ébresztett bennem.
- Bella! - suttogtam megtört hangon, miközben alig halhatóan csókot küldtem neki. Tudtam hogy ennél többet nem tehetek, mert ha megbolygatom felébred. Persze tudom hogy beszélnünk kell, de nem most. Egészen mostanáig, úgy éreztem soha sem fog eljönni az a pillanat amikor megvallom neki az igazságot, miszerint hazugsággal hagytam el Forks-ot. Túlságosan szeretem, talán ez volt az oka hogy távol akartam maradni tőle.
Félve hajoltam hozzá, majd a fülébe suttogtam mennyire szeretem. A levegő is megfagyott bennem amikor nyöszörögve kimondta a nevem. Amint felfogtam hogy álmában mondja, féloldalas mosolyra húztam ajkaim. Olyan rég nem mosolyogtam, de most végre egy igazi boldog mosolyt rakhattam az arcomra. Ezt is csak a szerelem, név szerint Bella válthatta ki belőlem.
Alig érezhetően ajkamat forró homlokára tapasztottam, s ott tartottam hosszú-hosszú ideig. Érezvén a bizsergést - vérének édes illata véget - elhajoltam és mélyeket kezdtem lélegezni. Nem múlt el a vágy, vérének érzése után. A hosszú nélkülözés csak rondított a helyzeten.
Úgy döntöttem itt maradok mellette egész éjszaka, hajnalban mégis úgy döntöttem elmegyek. Nem volt bátorságom beszélni vele. Pedig egyszer úgyis eljön az idő, amikor mindent megkel vele beszélnem.

Bella szemszöge
Korán reggel furcsa érzésekkel ébredtem. Egy olyan elhatározásra jutottam ami teljes mértékig őrültség. Az öngyilkosság furcsa szó, mégis a fejembe véste magát. Jacob csókja után arra az elhatározásra jutottam nincs miért élnem. Nem maradt nekem semmi, mert ha megtagadom Jacob érzéseit, soha többé nem látom. De elfogadni sem akaróm. Egyetlen szerelem él bennem, az pedig régi kedvesemhez, Edwardhoz fűz.
Ma éjjel olyat álmodtam amit hónapok óta nem. Edward velem volt, és azt mondta szeret és hogy mindig is szeretett, s én így akarom hogy vége legyen.
"Sosem mondtam hogy nem szeretlek, Bella" -  mondta mellettem a hang ami mindig megmelengeti a szívem. A hanghoz, nemsokkal később arc és test is társult. "Kérlek ne csinálj hülyeséget, Bella" 
- Csak akkor tudhatlak magaménak, ha véget vetek az életemnek. - suttogtam. - Ez a döntés kettőnkért van.
Vagy csak értem. Azért mert nem akarok tovább nélküled élni. Önző akarok lenni, magára akarom hagyni apát, anyát, és Jake-t is. Csak azért mert a férfi akit szeretek már nem szeret, talán sosem szeretett. Egy pillanatra elgondolkodtam még azon is hogy dilidokihoz kéne mennem, és elmesélnem neki ezt a furcsa gondolat menetet. De nem, fájt a szívem.
Mindegy hogy van, most meg kell látogatnom Jacob-ot. egy utolsó búcsú, hogy teljes békére lelhessen a szívem. Mindkettőnknek jár egy utolsó ölelés, pár kedves szó.
Gyorsan elintéztem az "emberi" teendőimet, majd felöltözve, rohantam a földszintre hogy reggelit csináljak apának. Vasárnap reggel is munkába kell mennie, Harry halála ezen semmit sem változtathat. Legalább egy kicsit szerettem volna rajta segíteni, egy forró teával, és egy kis palacsintával vanília sziruppal.
Furcsa kép tárult elém amikor lementem, kedves apám konyhájába. Apám egyik kezében kalapács volt, míg a másikban egy csomó fa. Az asztalon pedig szögek.
Amikor megérezte a jelenlétem felnézett rám, s halványan elmosolyodott. Gondterhelt tekintetében könnyek csillogtak. Még sosem láttam ilyen állapotban.
- Tudod most csak azért ennyire rossz, mert úgy érzem az én hibámból halt meg Harry. - mondta kin nem mondott kérdésemre a választ. - A kezeim közt halt meg. Hidd el könnyebb lesz egy hét múlva.
- Nagyon jól tudod hogy nem a te hibád. - mondtam,
- Talán nem. Talán igen. - suttogta. - Amúgy Billy kérte hogy fejezzem be ez a doboz szerű valamit. Szóval, most kénytelen vagyok befejezni. Menj csak, Jacobhoz. Ma nem megyek dolgozni, már rendeltem is pizzát.
- Oké. - makogtam, s elindultam az ajtó felé. Ekkor jutott eszembe a reggeli gondolat menetem. Ha tényleg nincs más megoldás, akkor eljött az idő hogy búcsút vegyek, így is rosszul kinéző apámtól. Félve fordultam ismét felé majd rohanva az ölébe vetettem magam. Ilyet még sosem tettem, de nem bánom. - Szeretlek, apa.
Charlie arca vörös szint öltött, miközben el makogta. - Bells azt hiszem menned kellene.
Így is tettem. Ideje volt meglátogatnom Jacob-ot, és végső búcsút kell vennem tőle. Őrült gondolatomat követően, kiléptem az ajtón.
Az autómhoz álltam, de valami furcsa neszt halottam magam mögött. Az erdő sűrűjéből jött a hang, és én egyből Jacob-ra gondoltam. Eltartott egy ideig míg összeszedtem magam, s odafurdaltam. Egy fekete árny nézett velem farkas szemet, először azt gondoltam Victoria, de mégsem mert ez a tekintet lágy volt, és igazán ismerős. Félelmetes borzongás száguldott végig a gerincem mentén, és pontosan a szívemet célozta meg.
- Jake? - suttogtam pedig tudtam hogy nem ő az. Tudtam hogy Jake képtelen lenne ilyet kiváltani belőlem. A személy akit néztem olyan mint egy árny, bizonyára vámpír. A testem magától mozdult, egy lépést tettem meg előre, de mégis bántam, mert majdnem össze estem. Ekkor azonban két erős forró kéz tekeredett a derekam köré, ezzel megtartva engem. Amikor felnéztem az engem tartó férfira, két csodálatos sötét szempárba ütköztem. Jake arca centiméterekre volt csupán az enyémtől.
- Bella, te meg mit művelsz? - kérdezte kuncogva.
- Éppen hozzád indultam. - mondtam az igazságot.Gyorsan átnéztem Jake vállán hogy megnézhessem ott van-e az árny, legnagyobb meglepetésemre még mindig engem nézett. Nem félt vérfarkas barátom jelenlététől.
- Ezt örömmel hallom, szépségem. - kacsintott mosolyogva. Látván mennyire figyelem a mögötte lévő árnyat, ő is oda fordult, de addigra már nyoma sem volt. A szemem csak úgy káprázott. - Esetleg meghívhatlak egy epershake-re? Vagy valami medvecukor ízű üdítőre? Esetleg ha nagynak akarsz tűnni, ihatnánk bort is. Hozom a bornyitót. Esetleg egy Cola?
-Jake, Jake, várj kérlek! - mondtam miközben felegyenesedtem. - Te most randira hívsz?
- Igen, csak kicsit izgulok. - mondta furcsa mosollyal az arcán. - Csak fogalmam sincs hogy kezdjem.
- Inkább sehogy!- kértem.
- Ez egy vissza utasítás? -kérdezte feszülten.
- Jake... -motyogtam mélyen a szemébe nézve. Várta a válaszom, egyenlőre még a sokk hatása alatt voltam. A tegnap este után komolyan ezt kérdezi?

Írta és bejegyezte Cassandra Salvatore alias BessAngels

Készen van a dizi.

Sziasztok!

A véglegesített dizi látható kint. Mint látható, teljesen egyszerű mégis egyedi. A fejléc saját kezű, és nem tartott sokáig a szerkesztése. A szürke háttér, szerintem nagyon illik a fejléchez, de ezt nektek kell eldönteni. Végre sikerült megszerkesztenem a szereplők képeit, szerintem elég egyedire sikerültek. Az új szereplők jelleméről, egyenlőre nem mondok semmit. Szerintem ti majd kiismeritek őket. Ha valakiknek tetszenek a szerkesztéseim, és nekik nem megy még ennyire sem, az jelezze, és szívesen megcsinálom a kinézetet. Bár megjegyezném hogy az enyém szándékosan lett ennyire ,,unalmas,,, ha lehet így fogalmazni. Csupán szint szerettem volna vinni a történetembe, ami remélhetőleg sikerült. Várom azokat az emberkéket, akik készek a szolgálatomra, s megkérnek hogy csináljak hasonló, vagy más dizit.

Pussz BessAngels

Egy kis részlet a következő fejezetből.

Sziasztok!

Hoztam nektek egy kis ízelítőt a holnapi Friss-ből. Nagyon jól estek a megjegyzések. Olyan emberkéktől - blogtársaktól - kaptam akik még sosem írtak nekem. És ez nagy örömmel töltött el engem.

 Edward szemszöge

Az ablak mellet álltam meg, karba tett kézzel, miközben végig mértem rég nem látott kedvesemet. Szemei könnyesek voltak, a teste összegömbölyödött. Ajkai pedig elnyíltak egymástól, és egyeletlenül lélegzett. A mellkasom szúrni kezdett az érzéstől, ami ellepte a testemet. Erős kényszert éreztem ahhoz hogy megérintsem őt. Hogy ajkam, ajkaira tapaszthassam. Szükségem volt a csókjára ahhoz hogy élhessek, tovább. Egyszerűen képtelen voltam tovább türtőztetni magam, a testemnek nem bírtam tovább parancsolni.