3.fejezet - Bizonytalanság

 Sziasztok! Bocsika hogy késtem vele, de nagyon kevés időm volt rá. Tegnap, csak két órára volt időm feljönni. Tényleg ne haragudjatok rám. Tündi: Te se haragudj, nem sikerült elküldenem neked az Emailt. Arra gondoltam vegyél fel MSN-re, ha nem gond. Kedden megpróbálok feljönni, holnap biztos nem tudok. Itt van; Bess9999@hotmailcom Roppantul sajnálom, de kevés fejezettel szolgálhatok, ez az első olyan fejezet ami ilyen rövidre sikeredet. Ígérhetem hogy a következő fejezet, ennél kétszer hosszabb lesz. Tényleg röstellem , nagyon-nagyon, de csak ennyi telt tőlem most. A fejezet-et küldöm mindenkinek aki olvas engem. Köszönöm a 32 olvasót, és megkérnék mindenkit aki olvassa ezt a fejit hogy írjon megjegyzés. Köszi és puszi.

Bella szemszöge

Mélyen néztem Edward karamell barna szemeibe, miközben próbáltam nem ajkaira nézni. Tudom furcsa helyzetbe kerültem - kerültünk. Hogy miért? Mert itt volt előttem. A férfi aki azt mondta nem érez irántam semmit, most itt állt előttem. Valami megkönnyebbülést éreztem, és haragot. Nem értem miért tért vissza, hogy még több fájdalmat okozzon nekem? Mielőtt még bármit is mondhattam volna, fehér ujjait az ajkamra tette. A szívem hevesebben kezdett verni. Szinte már a torkomban dobogott.

- Ne haragudj! - suttogta. - De néhány farkas barátod észre vette hogy valaki átlépte a határukat. - húzta el a száját, kétségbe esetten. - A szobádban várok rád.

- Biztos? - kérdeztem bizonytalanul. Most először szólaltam meg, s ez is nagy erőfeszítésembe került. Halkan felsóhajtott, ami csak jobban felbosszantott. Csak bólintott.

Amikor eltűnt, könnyek szöktek a szemebe. Talán most láttam utoljára. Bár ez a pár pillanat is hatalmas erővel töltött fel. A szívem szúrni kezdett, s halk zokogásba kezdtem. Jó kifogásnak tűnhetett a farkasokkal jönnie. Tulajdon képen semmi kedvem nem volt ahhoz hogy haza menjek. Halk pityergésemet, egy ismerős szelíd hang zavarta meg.

- Bella! - amikor megfordultam Embry Call félmeztelen alakját pillantottam meg. - Végre, már mindenhol kerestelek! Jacob nagyon dühös, tudtad hogy Cullenék visszatért?

"Tessék?" - kérdezte egy belső hang. Szóval nem csak Edward tért vissza, hanem mindenki? Láttam Embry arcán a változást, pont úgy ahogy magamon kezdtem érezni. Talán van még esélyem arra hogy otthon találjam Edward-ot? Valamit csak jelenthet hogy megmentett, nemde? Félve pillantottam ismét Embry sötét szemeibe, amik most dühös szikrákat szórtak.

- Megtennéd, hogy haza viszel? - kérdeztem halványan rámosolyogva.

- Jake megkért hogy ne engedjelek a határon túlra! - mondta elnézve rólam.

- A határon belül vagyunk? - kérdeztem megleped hangon.

- Igen! - felelte ismét rám nézve. A szívem nagyot dobbant amikor rájöttem hogy Edward igazat mondott. Vajon azzal kapcsolatban is igazat mondott hogy hol vár rám éppen? - Mi történt veled? És mit keresel a parton? - tört ki hirtelen belőle. Furcsa pillantással nézett végig engem, miközben elém térdelt.

- Megtennéd hogy haza viszel? - kértem őt újra, s bevetettem a csábos erőmet. Ami régebben bejött Jacob-nál. Nagyot nyelt, és úgy nézett rám mintha minden eddigi tettét elfelejtette volna.

- Jake, meg fog ölni! - nyögte majd felállt. Egyből a kezem után nyúlt, s felsegített. - Remélem tisztában vagy vele hogy Jake nem tud megvédeni téged a rezervátumon kívül. Lehetséges hogy még ma ellátogat hozzád.

- Számoltam vele! -mondtam miközben hathatatlanul elindultam, a sarkomban Embry-vel. Egy kis idő után közvetlenül mellém lépett, nehogy megfázzak. Ezt egy kedves mosollyal az arcomon meg is köszöntem. Amikor beszóltunk a kocsijába, első dolga volt hogy felmelegítse. Az út során egyszer sem szóltunk egymáshoz, egy pici ideig még a vállára hajtott fejjel néztem ki az balakon, de ahogy éreztem hogy felmelegszik a testem, kicsit arrébb ültem. Úgy tűnt nem zavarja a közelségem, ezért kicsit még zavarba is jöttem. Ha nem tudnám miként érez irántam - kizárólag barátként kezelt, eddig - azt hinném hogy tetszem neki. Amikor megérkeztünk, mosolyogva köszönt el tőlem, és még egyszer figyelmezte tett Jacob-ra. Talán félnem kellet volna hogy Jake idejön, azért mert lehetségesen Edwardal talál, mégse rettegtem ettől annyira. Ezek után már nem akarom elveszíteni Jake-t, a legjobb barátomat.

Félve léptem be a házba, majd lemondóan felsóhajtottam. Edwardnak nyoma sem volt, és ez csak jobban letaglózott engem. Bár mire számítottam? Biztos lehettem benne hogy nem fog engem várni. Megmentett, de ennyi. Már az sem érdekelt miért tette.

- Edward. - nyögtem miközben neki támaszkodtam az ajtónak, s hagytam hogy kicsorduljanak az első könnycseppek. Fentről hirtelen ajtó csapódást hallottam. Mire feleszméltem már két hideg kar ölelte a derekamat.

- Itt vagyok! - suttogta, majd arcon csókolt, életem értelme. Először azt képzeltem megint csak képzelem, de akkor miért érzem az érintésének bizsergető valóságát. Hüvös leheletének kellemes érzését a nyakamon. Lélegzet eláító illatát az oromban. Ő nem is lehet más, csak valóság. Nehézkesen néztem fel az aranybarna szemekbe, ami most inkább karamell és aranybarna keverék volt. A szívem hevesebben kezdett verni a következő mondatát követően. - Bocsáss meg, életem amiért egyedül hagytalak. - egy pillanatra felnyögtem. Vissza gondolva az előző napokra, hetekre, hónapokra. Életem legborzasztóbb időszakán vagyok túl - azt hiszem. De most, hogy ismét Edward karjaiban tudhatom magam - még ha csak egy pillanatra is - jó érzéssel tölt el.

- Miért jöttél vissza? - ez volt az első mondatom miután megtaláltam a hangomat. Félre néztem, ugyanis képtelen voltam Edward szemébe nézni. Féltem a hirtelen jött bizonytalan érzéstől. Edward egyik kezét az álam alá csúsztatta, majd maga felé fordította a fejem. Érintése nyomán, kellemes bizsergés ment végbe a testemen.

- Azért mert szeretlek! - suttogta közel hajolva hozzám. Kikerekedett szemnek néztem aranybarna szemeibe, miközben próbáltam megtalálni a saját hangomat.

- Te azt mondtad... - köpni-nyelni nem tudtam, de ennyi azért kitelt belőlem.

- Hazudtam, Bella... hát nem érted? - nézett mélyen a szemembe. - Csak így tudtalak megvédeni, ha elhagylak. Létezésem legnagyobb örültsége volt, most már tudom. Azt hittem képes leszel boldog emberi életet élni, mert velem ezt nem tehetted meg.

- Nagyon jól tudtad mennyire szeretlek, hogy hihetted azt hogy képes leszek új életet kezdeni, nélküled? - kérdeztem kétségbeesett hangom, miközben előre dőltem hogy Edward jól láthassa mennyire dühös vagyok most. - Sosem lettem volna képes rá hogy elfeledjelek. - amikor Edward halványan rám mosolygott, ideges lettem. - Azt mondod szeretsz, de miből tudjam hogy most nem hazudsz? keltem ki magamból, mint egy idióta, aki visszakapta rég elvesztett tulajdonát. Haragosan néztem a karamell barna szemekbe miközben egy vonalba helyezkedtem ajkaival. - Mindennél jobban szeretlek, de félek hogy elvesztetted a bizalmamat. Hatalmas űrt hagytál magad után.

- Tudom! - suttogta, majd a mosoly helyett torz arcra váltott. - Magam sem tudom hogy bizonyíthatnám be neked, de szeretlek! És bánt hogy nem hiszed el, és az is bánt hogy annak idején elhitted nekem hogy nem érzek irántad semmit. - egy pillanatra düh villant szép szemeibe majd közel hajolt hozzám. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem leheletét ajkaimon.  - Talán úgy történt ahogy szerettem volna? - suttogta rémülten. - Sikerült túllépned rajtam? - amint szavai eljutottak hozzám, egyből tiltakozni akartam.
- Nem, persze hogy nem. - próbáltam kiverni Jacob-ot a fejemből és nem rá gondolni. Nem tartottam Fair-nak hogy pont most vert biztosítékot az agyamban, amikor épp Edwardal vagyok. - Szeretlek, de...
- Tudom... - szakított félbe, ezután minden olyan gyorsan történt. Mire feleszméltem már Edward nyakába kapaszkodtam. Ajkai égetően tapadtak az enyémhez, minden szenvedély benne volt. Az elmúlt időszak görcsös fájdalma, az idő múlása, szerelmem minden gyümölcse. A vér ami az erembe futott, egyre forróbb s forróbb lett. Izmos felső teste az enyémhez préselődött, s éreztem a belőle áradó hideget ami bizsergésbe tartotta az egész testemet.
Most tudtam meg igazán mire volt szükségem ennyire. Az idő múlásával csak arra jöttem rá, mennyire szeretem valójában Edwardot. Jobban mint kellene, jobban mint Jake-t
Élvezettel simultam karjaiba, és hagytam hogy kedvére kényeztesse ajkaim. Miközben próbáltam nem össze esni a bizsergető érzéstől, és a gyomromba feszülő csomótól.

Edward szemszöge
- Tudom! - suttogtam, még a mosoly is lehervadt az arcomról. - Magam sem tudom hogy bizonyíthatnám be neked, de szeretlek! És bánt hogy nem hiszed el, és az is bánt hogy annak idején elhitted nekem hogy nem érzek irántad semmit. - Dühített hogy annak ellenére hogy minden percben mondtam neki, képes volt elhinni az a hazugságot.Nagyon közel hajoltam hozzá, egy pillanatra átfutott a gondolataimon hogy megcsókol, de aztán eszembe jutott egy fontos kérdés.  - Talán úgy történt ahogy szerettem volna? - suttogtam rémülten. Magam is megijedtem ahogy végig néztem Bella arcán. - Sikerült túllépned rajtam? - itt Jacob Blackra gondoltam. Valami azt súgta nem csupán baráti kapcsolat van köztük.

- Nem, persze hogy nem!- mondta, de mintha csak a szája mondatná vele. Szerettem volna tudni mire gondol most.  - Szeretlek, de... - nekem se kellet több ahhoz hogy végre megcsókolhassam. A tudat hogy nem lépett túl rajtam, boldogabbá tett mint gondoltam.

- Tudom... - csupán ennyire futottam, gyors mozdulattal hajoltam előre, s megcsókoltam rég nem érintett szerelmem. Ajkai forrón tapadtak az enyémhez, a szám égni kezdett. Mikor vissza csókolt, s belém kapaszkodott, kezeim a derekára csúsztattam majd erősen magamhoz vontam. Védelmezően simítottam a mellkasomhoz. 

Vérének kellemes bukéja teljes erővel csapta meg az orromat, a szörnyeteg pedig feléledt bennem. Félve nyögtem bele a csókba, de nem engedtem el Bellát. Magam sem tudom miért, de nem érdekelt az égető érzés, melytől fuldoklani kezdtem. Nem érdekelt a csábító érzés sem. Csak Bella számított, az én Bellám.

Amikor elhajoltam tőle, halk sóhaj hagyta el mindkettőnk száját. Szerelmem meleg barna szemei elég erőt adtak nekem, amikor ismételten megcsókoltam. Ez már kevésbé volt követelőző , mint az előző. Itt a szerelem volt előnybe.

- Nem megyek el többet. - ígértem halkan, s homlokom az övére döntöttem. Végig a szemeit néztem, amik most becsukódtak.

- Ne ígérgess, kérlek! - suttogta erőtlen hangon. 

- Hát nem érted, Bella? - kérdeztem miközben az ölembe kaptam, s felvittem a szobájába hogy kevésbé alkalmatlanabb helyen beszélgethessünk tovább. - Szeretlek, téged. - bizonygattam őszintén miközben mellé feküdtem az ágyon. - Amit a múltban tettem az... rossz cselekedett volt. És nem csak téged viselt meg, Bella. Én is végig szenvedtem minden egyes percet amit nélküled kellet eltöltenem.

- Edward... - nyögte hirtelen.

- Nem tehetek a múlt ellen semmit, és ha nem is akarod hallani, nem fogod. De nem megyek el, csak ha te elküldesz, bármikor rám unsz elmegyek. És hagylak élni, csak kérned kell. - mondtam egy szusszal.

- Nem fogok rád unni, soha. - vörösödött el. Örömmel láttam hogy még képes vagyok ilyen helyzetben is zavarba hozni őt. 

- Örömmel hallom, Bella. - suttogtam. - Tudod, képtelen lennék olyan világban élni, ahol te nem létezel. Ezért is jöttem vissza, amint Alice látta hogy Victoria az életedre tör, vissza tértem és ők is. - halványan rá mosolyogtam, mikor furcsán nézett rám. Látom, kezdi érteni mi folyik körülötte. - Csak nem hitted azt hogy Alice nem figyel téged? Nem kell hozzá az én beleegyezésem hogy nézze a jövődet. Alice számára is fontos vagy.

- Még sem búcsúzott el tőlem. - sóhajtotta, s arcát kissé ázott ingembe fúrta.

- Mert nem engedtem neki. - vallottam be, s  vártam kedvesem reakcióját. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, s várta a magyarázatomat. - Ha könnyes búcsút vesztek egymástól, fenn áll a veszély hogy rájöjj fontos vagy mindannyiunknak, és ha ez bekövetkezik csak rosszabb lett volna a helyzet... Nekem is nehezemre eset kimondani azokat a szavakat. Szerettem volna hogy könnyebb legyen neked.

- Így sem volt könnyű, remélem tisztában vagy vele, miken mentem át, nélküled. - mondta s hozzám simult. Éreztem hogy megadta magát, legalábbis egyenlőre biztosan. - Hol voltál, mikor elmentél? - a kérdés váratlanul ért, de szinte egyből képes voltam válaszolni.

- Brazíliában. - mondtam. - Egy elhagyatott barlangban éltem, s csak akkor léptem ki onnan amikor vadásznom kellet. Bár ez csupán az első néhány hónapra igaz. - kíváncsi szemeire csak felkuncogni voltam képes. Magam is meglepődtem mennyivel jobban vagyok. - Nem sokkal azután hogy oda kerültem, megismerkedtem két nomád férfival, Dean és Adam. Mindketten barátságosnak tűtek, ezért néha-néha beszélgettem velük. Bár csak pár mondatot váltottam velük.

- És ők ott maradtak? - kérdezte álmos hangon.

- Egyértelmű. - mondtam. - Nem hinném hogy nagy örömmel töltené el a La Push-i barátaidat ha két nomádot hoznék Forksba. Most hogy eszembe jut, megosztanád velem ki az a Jacob Black? - fordultam felé várakozás teljesen.

- Tessék? - kérdezte meglepetten, s vártam mint válaszol.

Írta s bejegyezte Bess.